Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)

II. fejezet. Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai

Az önmagában megragadhatatlan, egységes és absztrakt szellemi szubsztanciát a szellemi tulajdon elméletileg felbontja, a szabályozás pedig államakarati formában strukturálja, rétegezi, különböző absztrakciós szintek és hasznosítási módok szerint darabolja, szelvényezi, majd az egyes metszeteknek konkrét téridő dimenziókat, mértéket és formát ad (oltalmi idő, terület, terjedelem).

A „dimenzióosztó és státuszmeghatározó" jogi szabályozás révén a szellemi tulajdon tárgyaival összefüggő társadalmi viszonyokban olyan relációk, struktúrák, horizontális és vertikális tagozódások, tér és időbeli koordináták keletkeznek, amelyek a normatív szabályozás nélkül nem léteznének, ezért a jog kreációinak tekinthetők.

Ennek kapcsán a jog szerepe meghatározott rendezési elvek révén a valóság bonyolultságának csökkentése, egyszerűsítése, az emberi tudattartalmak, szellemi szubsztanciák kezelhető rendszerként való megjelenítése, amikor a normativitásból eredő bizonyos egyoldalúsággal kiemeli a társadalmi és gazdasági viszonyok egyes jegyeit, és ezekből új, harmóniára törekvő, konfliktusfeloldó látszatvilágot épít fel, s egyben „kijelöli az erőforrásokhoz vezető, elfogadott (legitim) utakat és használati feltételeket, kötelességeket".30

Ebben az értelemben mondja József Attila, hogy a „lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd".

Más kérdés, hogy ez a jogi egyszerűsítő törekvés a gyakorlatban nagyrészt hibás prekoncepciók, szemléleti előfeltevések miatt nem mindig sikerül, és ez útvesztőt, döntési káoszt, zűrzavart idézhet elő.

75