Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
V. fejezet. A magyar szabadalmi rendszer európaizálása és globális harmonizációja
ló), valamint a másodlagos legiszláció útján (az Európai Közösségek szervei által alkotott) európai jognak, az egységes, szupranacionális szervezeti és jogi rendnek. Az európai szabadalmi integrációs törekvések megelőzik mind az 1950. évi Montánuniót, mind pedig az 1957. évi Római Szerződést, és visszanyúlnak a II. világháború utáni évekre, a páneurópai törekvések újjáéledésének időszakára. 3) Nyugat-Európában francia kezdeményezésre már az 1947. június 6-án kötött Hágai Megállapodás létrehozta az újdonságvizsgálat és más szabadalmi szolgáltatások céljára a Hágában működő Nemzetközi Szabadalmi Intézetet. A szabadalmi integráció további előkészítéseként az Európa Tanács országai Strasbourgban 1953-ban megkötötték a szabadalmi bejelentések alakiságaira, 1954-ben a Nemzetközi Szabadalmi Osztályozásra, 1963-ban pedig a szabadalmi anyagi jog néhány rendelkezésének egységesítésére vonatkozó egyezményt. A szabadalmi integráció „hétmérföldes" előrelépése azonban azzal történt meg, hogy az Európai Gazdasági Közösség keretében 1973. október 5-én Münchenben aláírtak az európai szabadalom engedélyezéséről szóló Egyezményt, 1975. december 15-én pedig Luxemburgban aláírták a közösségi szabadalomról szóló Egyezményt, mint az „Európa erőd" két fontos jogi sáncát.7 Az 1973. október 5-én az európai szabadalmak engedélyezéséről Münchenben aláírt Egyezmény 1977. október 5-én lépett hatályba. Az Egyezmény fő célja, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá tegye egy-egy találmánynak több európai országban való szabadalmazását. Ezt a racionalizálási célt azáltal éri el, hogy egy találmányra vonatkozó azonos tartalmú nemzeti bejelentések sokasága helyett egyetlen, az Egyezmény valamennyi tagállamára kiterjedő, multinacionális jogi hatályú európai bejelentés tehető, amelyet párhuzamos nemzeti eljárások sokasága helyett egyetlen, centralizált eljárásban, egységes szabályok szerint bírálnak el. Az európai szabadalmi rendszer tehát három alapvető célt szolgál. a) Közös, egységes alaki, eljárási és anyagi európajogra alapozott, magas minőségi szintű, viszonylag gyors és mérsékelt költségű központi szabadalomengedélyezést valósít meg a tagországokban, amely lényeges ésszerűsítést jelent a szabadalom engedélyezés terén mind az ipar, mind pedig a tagállamok szempontjából. b) Központi érdemi vizsgálatot működtet valamennyi tagország számára, és így biztosítja, hogy csak az egységes előírásoknak megfelelő, új, feltalálói tevékenységen alapuló és iparilag alkalmazható találmányok nyerjenek szabadalmat. c) Megteremti a tagállamok (szabadalmi hivatalok) és az Európai Szabadalmi Hivatal közötti együttműködés feltételeit a szabadalmi információpolitikában, a kutatásban és az igazgatás automatizálásában. A jelzett célból az Egyezmény létrehozta kormányközi szervezetként az Európai Szabadalmi Szervezetet (European Patent Organisation). Ennek munkaszervei: 146
