Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
V. fejezet. A magyar szabadalmi rendszer európaizálása és globális harmonizációja
V. FEJEZET A MAGYAR SZABADALMI RENDSZER EURÓPAIZÁLÁSA ÉS GLOBÁLIS HARMONIZÁCIÓJA L § A REGIONÁLIS IPARJOGVÉDELMI INTEGRÁCIÓK FOKOZATAI 1) Elvileg és általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy iparjogvédelmi integráció annál fejlettebb, minél inkább eltávolodik a nemzeti iparjogvédelmi szuverenitás, illetve a nemzeti territorialitás elvétől, valamint az univerzális egyezmények oltalmi szintjétől és minél közelebb kerül az integrációs territorialitás elvéhez, azaz közös normarendszere, valamint közös intézményei révén minél inkább úgy funkcionál, mintha az integrációs közösség egyetlen állam lenne. Az említett szempontok alapján a gyakorlatban az iparjogvédelmi integrációk négy (transzmissziós, unifikációs, multinacionális és szupranacionális) fokozatát különböztethetjük meg.1- Az iparjogvédelmi integráció legkezdetlegesebb - az univerzális együttműködés szintjén maradó - fejlődési fokozata, amikor az csak a különálló nemzeti iparjogvédelmi rendszerek külső összekapcsolódását, a közöttük lévő egyes transzmissziós közvetítőmechanizmusokat építi ki. Erre a regionális megállapodástípusra lehet példa a latin-amerikai országok között 1889-ben kötött Montevideói Egyezmény, amelynek 5 állam a tagja, az 1910. évi Buenos Airesi Egyezmény, amelynek 14 állam a tagja és az 1911. évi Karakaszi Egyezmény 5 tagállammal. Ezek az egyezmények lényegében csak a Párizsi Uniós Egyezmény egyenlő elbánási elvét és elsőbbségi intézményét veszik át, de annál intenzívebb regionális együttműködést nem irányoznak elő. Ezen a szinten stagnált éveken át a KGST keretében létrejött iparjogvédelmi együttműködés is, a Moszkvai, Lipcsei és Havannai Megállapodások alapján.2- Fejlettebb az a fokozat, amikor az integráció már nem áll meg az országhatároknál, hanem egységesítő, unifikációs hatást gyakorol a nemzeti normarendszerekre. Ide sorolható a modern egyezmények közül az északi szabadalomra („nordic patent") vonatkozó Megállapodás, amelynek keretében a skandináv államok (Dánia, Norvégia, Svédország) és Finnország 1967-ben 143
