Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika - Iparjogvédelmi tanulmányok (Budapest, 1995)
III. fejezet. Az iparjogvédelem funkciói a piacgazdasági innovációs folyamatokban, és helye az állami innovációs stratégiákban
bályozókra orientált gazdálkodást folytatott, a hazai és a KGST piac „melegházeffektusa" megvédte a súlyosabb megrázkódtatásoktól. Ha mégis keletkeztek pénzügyi problémái, úgy az ideológia a gazdasági racionalitás félretételével, a jobban gazdálkodó vállalatok nyereségének elvonásával, az egyenlősdi alapján való nivellálással a rosszul gazdálkodó vállalatnak preferenciát és dotációt adatott, amely megmentette azt a komolyabb következményektől, és a munkanélküliséget a kapun belül tartotta. A hiánygazdálkodás és a beruházási piac egyensúlyhiánya (anyag, alkatrész, kapacitáshiány) kizárta a versenyt, termelési és értékesítési monopolhelyzetet, az „eladók piacát" hozta létre, amelyen mindent el lehetett adni, és amelyen nem a vevőkért, hanem a költségvetési dotációkért és preferenciákért folyt a verseny. A magyar gazdaságban tehát nem alakultak ki olyan tulajdoni viszonyok, olyan innovációs ösztönzés és kényszer, amelynek következtében létrejött volna a vállalkozói szféra irányából működő keresleti szívóhatásként a találmányok, szellemi javak piaca, a beruházott „régi technika" és a szervezeti rendszer „közegellenállását" áttörő motiváció. Ezt az alaphelyzetet, az ismert gazdasági nehézségek miatt, máig nem sikerült felszámolni. Az innovációs nyereségérdekeltség nem kellő intenzitása, illetve a többletnyereségnek a veszteséges vállalatok fenntartására való költségvetési elvonása - tehát a tőkének a nem hatékony területre való átvitele - miatt a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokhoz képest eltorzult a szellemi termékek piacának szerkezete: a termelés, a vállalkozói közeg nem igényli, nem keresi kellő mértékben a szellemi alkotásokat, találmányokat, hanem azok a kínálati piac képét mutatják, azaz továbbra is elsősorban a feltaláló próbálja „bevinni" azokat a termelésbe. Nem a vállalati igazgató „rohan" tehát a feltaláló után, hanem fordítva, a kínálati alkupozíció minden hátrányával és a találmányok hasznosításához egyébként is szűkös hazai viszonyok összes frusztráló hatásával, a versenymechanizmusok helyett kialakult „irígységmechanizmusok" közegében. Ezek a körülmények teremtették meg a publicisztikában az innovációs hősök mítoszát, akik a konzervatív, novofóbiás magyar valóság, a nagy szélmalom ellen vívták kilátástalan harcukat, és akiknek a találmányai piaci élet hiányában elkezdtek társadalmi életet élni. Az innovációs láncot tehát Magyarországon még ma sem a keresleti oldal (az ipar, a piac igényei, innovációéhsége) tartják mozgásban, hanem a kínálati oldal a domináns, a feltalálói kreativitás és a korábbi években pótcselekvésként a társadalmi ráhatás (szakszervezeti mozgalmi irányítás, tömegkommunikációs eszközök) próbálták gerjeszteni, a vállalkozói érdekeltségen alapuló kereslet hiányát, a szívóhatást szervezeti-politikai nyomással pótolni. A vállalkozói érdekeltség és a versenyviszonyok alacsony szintje mellett a szabadalom versenyeszközből feltalálói díjfizetési bizonylattá és statisztikai mutatóvá degradálódott. A találmányokkal kapcsolatos innovációs többletnyereség elvi lehetősége ugyan ma már adott, azaz formálisan nem állja útját pénzügyi vagy árszabály. Az extraprofitszerzés egyéb - alapvetően a hiánygazdaságból adódó - lehetőségei mellett azonban az innovációs többletnyereség-érdekeltség intenzitása és 101
