Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1989)
II. fejezet - 1. Az iparjogvédelmi jogviszonyok rendszere
a találmányi szabályzatok, amelyeket a gazdálkodó szervezetek önszabályozása keretében fogadnak el. A szabadalmi oltalom funkcióira vonatkozó elméletek közül — amelyek történetileg alakultak ki és kisebb hangsúlyeltolódásokkal ma is élnek — négy érdemel külön figyelmet: a természetjogi tulajdoni elmélet, a jutalomelmélet, a publikációs szerződés elmélete és az ösztönzési elmélet. Ami a szabadalmi jogok engedélyezésének társadalmi indokait illeti, már a „Velencei Dekrétum” négy motívumot különböztetett meg: társadalmi érdeket, a feltalálói tevékenység ösztönzését, a feltaláló által befektetett költségek megtérítését és a feltaláló természetes jogát szellemi termékéhez. E motívumok közül az 1791. évi francia szabadalmi törvény — mintegy a korábbi, a diszkrecionális uralkodói kegyre alapozó feudális privilégiumelmélettel szembeni visszahatásként — ez utóbbi gondolatra fektette a hangsúlyt annak kimondásával, hogy minden új eszme, amelynek alkalmazása vagy kifejlesztése hasznos a társadalomnak, azt illeti meg elsődlegesen, aki kigondolta azt, és az emberi jogok lényegének megsértése lenne, ha az ipari találmányt nem úgy tekintenék, mint alkotójának tulajdonát. Érdekes megemlíteni, hogy az 1810. évi osztrák szabadalmi törvény szintén természetjogi kiindulású, de homlokegyenest ellenkező irányból, mint a francia szabadalmi törvény. Az osztrák törvény ugyanis nem a feltalálók természetjogát deklarálja találmányaikhoz, hanem elsődlegesen a társadalom természetadta jogát arra, hogy másolja, utánozza a találmány szerinti megoldást („az utánzás szabadságát”), amelyet az állam egyes esetekben korlátoz a szabadalmak, illetve a szolgai jellegű másolás tilalma révén. Az emberi jogok, illetve természetjogok elméletében gyökerezik a szellemi tulajdon teóriája, amely az ENSZ szakosított szervezete, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) és az általa igazgatott egyezmények terminológiájában is él. Természetjogi fogantatású a személyiségi jogi elmélet is, amely a jogterületet a személyhez fűződő jogokból eredezteti, és a Ptk.-ban is kifejezésre jut. A természetjogi elmélethez hasonlóan szintén erkölcsi elvekből indul ki a jutalomelmélet, amely szerint a feltalálót — a „nemzet tanítóját” (Goethe) — a társadalomtól a találmány fontossága szerint méltányos jutalom illeti meg. Ennek a jutalomnak a nagysága azonban nem a feltaláló alkotói erőfeszítésének nagyságától, illetve a találmány elvont tudományos jelentőségétől függ, hanem a találmány piaci sikerétől, a fogyasztói fogadtatástól. A publikációs szerződés elmélete szerint a szabadalom célja a találmány nyilvánosságra hozatalának előmozdítása, majd az oltalom megszűnése után a közkinccsé tétele, mert a szabadalom nélkül a találmány titokban maradna, illetve csak korlátozottan lenne hozzáférhető. A társadalom lényegében szerződést köt a feltalálóval (Rousseau „társadalmi szerződés”, illetve közmegegyezés tanának hatása) arra, hogy a találmány titkát a szabadalom ellenében a társadalomnak feltárja, és ezt a szabadalmi törvények elő is írják követelményként. 68
