Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1989)
II. fejezet - 1. Az iparjogvédelmi jogviszonyok rendszere
ségi körében, eszközeinek felhasználásával jött létre (Franciaország, Görögország). A rendelkezési jog jogosultjának meghatározása tekintetében négy tipikus megközelítés van: — a találmány a törvénynél fogva (ex lege) a feltalálót illeti meg, de az jogáról lemondhat a munkáltató javára. [Az USA-ban többnyire alkalmazási feltétel, hogy egyoldalú, adhéziós szerződésekben, ún. feltalálói rutinklauzulában a munkáltató javára a bére vagy „1” dollár jelképes térítés fejében lemondjon az, akit feltalálói tevékenységre alkalmaztak („hired to invent”). Japánban ezt főként a belső vállalati szabályzatok révén érik el.] Az NSZK-ban a munkáltató magának igényelheti a munkavállaló feltaláló találmányát teljesen vagy részben, de átengedheti azt a feltalálónak is; a találmány mint munkaeredmény a törvénynél fogva (ex lege) a munkáltatót illeti meg. Ez a felfogás érvényesül Angliában, Franciaországban, Izraelben, Görögországban; — a vegyes találmányoknál a munkáltatót megilletheti az ún. „shop right” doktrína alapján (USA, Japán) ingyenes egyszerű licencia az alkalmazott találmányára, egyes országokban 4 hónapon belül gyakorolható opciós jog (Franciaország, Svédország) vagy közös tulajdon (Görögországban salamoni döntéssel 40—60% a hasznosítási elsőbbség jogával); egyes országokban (pl. NSZK) nem kizárólagos, ellenérték melletti opciós licenciaigénye lehet a munkaadónak a munkavállaló szabad találmányára is. A szolgálati találmánnyal kapcsolatos tipikus kötelességek az alábbiak: a feltaláló közlési, feltárási kötelessége a találmány kapcsán a munkáltató felé; a találmány bizalmas kezelése, általában a kölcsönös bizalmi és gondossági kötelesség, a „breach of confidence” tilalma; a találmány jogvédelmének elősegítése. Egyes országokban (pl. Japán) a munkaadó köteles bejelenteni a találmányt szabadalmi oltalomra. Tipikus jogok a szolgálati találmányok kapcsán: — a feltaláló névjoga; egyes országokban önálló bejelentési joga a találmányra; — egyes országokban díjigény, amely kielégíthető a fizetés keretében vagy külön díjként. Az emögött meghúzódó eltérő filozófiák az alábbiak: a külön díjazás indokolt, mert a munkavállalótól találmányi szintű kreativitás a fizetéséért nem várható el; — a külön díjazás nem indokolt, mert a feltaláló individuális kiemelése az innovációs folyamatból törést idéz elő a kutató-fejlesztő teamek kohéziójában, egyenlőtlenséget teremt az érdekeltségben. Ennek megfelelően eltérő megoldások alakultak ki: 142