Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1986)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
mazása, csoportosítása azt eredményezi, hogy a mutatkozó hatások az egyes részmegoldások hatásainak elméleti összegéből állnak, azaz az egyes elemek csak pusztán térben, vagy időben egymás mellé, vagy egymás után helyezéséből tevődnek össze, azok egymásra nem hatnak, nem fedhető fel összeműködés köztük. e) Az aggregáció Az addíciónak azt az esetét kell aggregációnak minősíteni, ahol a bevitt részelemek önmagukban is működőképes egységek, és ezek a működőképes egységek az összeépítés során csak az eredeti hatásukkal jelentkeznek. Ebben az esetben az önmagában ismert működőképes egységek együttes alkalmazása, csoportosítása során mutatkozó hatások az egyes működőképes egységek hatásainak matematikai összegéből állnak, ezek az egységek egymásra nem hatnak, össze nem dolgoznak. f) Az átvitel Átvitelről beszélünk azokban az esetekben, amikor egy valamely területen önmagában ismert műszaki intézkedést, eszközt egy másik területen alkalmaznak; azaz az átvitelnél maga az alkalmazott eszköz, intézkedés nem változik, azonban a megoldandó feladat, alkalmazási terület eltérő. Az átvitel körébe sorolható megoldások újdonságát az dönti el, hogy a szakember számára kézenfekvőek-e a megtett intézkedések. Ezt is úgy állapíthatjuk meg, hogy a megoldáshoz fűződő hatásokat vizsgáljuk. g) Az anyaghelyettesítés Anyaghelyettesítésről akkor beszélünk, amikor valamely ismert megoldásban szokásos anyagot egy másik ugyancsak ismert anyaggal helyettesítünk. Az anyaghelyettesítés az átvitellel rokon kategória, illetve gyakran az átvitel egy alesetének tekinthető; tulajdonképpen nézőpont kérdése, hogy adott esetben átvitelnek vagy anyaghelyettesítésnek minősítünk egy megoldást. Általában az anyaghelyettesítés nem tekinthető új megoldásnak, mivel az anyag alkalmazása rendszerint nem idéz elő más hatást, mint amit annak már ismert tulajdonságai alapján el lehetett várni, tehát szakember számára a megoldás természetesnek tűnik. 70
