Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1986)
II. fejezet - 1. A találmányok szabadalmi oltalma
1.4.2.2. Az újdonság-követelmény egyes gyakorlati szempontjai A szabadalomjogi értelemben vett újdonság-fogalom tartalmának — az előbbiekben vázolt — legáltalánosabb megközelítésén túl az egyes konkrét ügyek elbírálásához számos további részletkérdés tisztázása is szükséges lehet. Ezek a jogalkalmazási kérdések egyrészt az újdonság fogalmának szubjektív oldalával, vagyis azzal kapcsolatosak, hogy a „szakember” ismeretanyagának zsinórmértékét hol kell megvonni, hol van a határa annak a tudásnak, amit a szakembertől a technika állásához képest el lehet várni. A másik főbb kérdéscsoport pedig azzal függ össze, hogy a vizsgálatra kerülő ügyek újdonságának megítélése lényegesen eltérő problémákat és szempontokat vethet fel attól függően, hogy a találmány teljesen új (ún. úttörő jellegű), vagy pedig a már ismert elemekből tevődik össze, s ez utóbbi esetben is melyik további típushoz sorolható. A továbbiakban — a teljesség igénye nélkül és elsősorban gyakorlati oldalról megközelítve — az újdonság értékelésének ezekkel a kérdéseivel foglalkozunk. a) Szakember A nyilvánosságra jutott ismertetés az Szt. 2. §-a értelmében csak akkor tekinthető újdonságrontónak, ha az ismertetés tartalmilag legalább olyan mértékű, hogy annak alapján szakember a megoldást megvalósíthatta. Mint azt az Szt. 2. §-ához fűzött miniszteri indokolás is tartalmazza, az újdonságrontás nemcsak akkor áll fenn, ha a megoldás szóról szóra nyilvánosságra kerül, hanem akkor is, ha a nyilvánosságra jutott adat szakember számára elegendő útmutatást ad a megoldás kivitelezéséhez, abból minden különösebb nehézség — hamis előítélet legyőzése — nélkül szakember el tud jutni a megoldáshoz. Ilyen körülmények mellett az újdonság fogalma szubjektív elemmel vegyül, mivel az ítéletalkotásnál a szakember számára való megvalósíthatóság kerül vizsgálat tárgyává. Mielőtt rátérnénk azoknak a megoldásoknak a tárgyalására, amelyek újdonságát a szakembertől elvárható intézkedések mérlegelése dönti el, tisztázni kell azt, hogy kit nevezhetünk szakembernek. Az Szt.-ben említett úgynevezett szakember nemcsak a meglévő ismeretek lemásolására képes, hanem a közkincset képező ismeretanyag alapján összetett, bizonyos műszaki fejlesztést eredményező megoldásokat is létre tud hozni, anélkül hogy ehhez ismeretanyagán túlmenő útmutatást kapott volna. Tehát szakembernek lehet nevezni azt, aki a találmány tárgya szerinti szakterületen átlagos elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkezik és képes ezen szak-67
