Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1978)
IV. fejezet. Származási hely és eredetmegjelölés
A megnevezések jogtalan alkalmazása esetében — akár a terméken, akár a csomagolásán, burkolatán, számlán, szállítólevélen, egyéb üzleti papíron, vagy reklámozás keretében történik a használat — mindazokat a bírósági és hatósági intézkedéseket meg kell tenni, amelyeket a kérdéses ország törvényei lehetővé tesznek. Az oltalom kiterjed a megnevezések „fajta”, „típus”, „módjára” kiegészítéssel, továbbá fordításban való alkalmazása esetére is, továbbá azokra az alkalmazási módokra, amikor a valóságos származást is feltüntetik. Az egyezmény kifejezett rendelkezése értelmében általában megtévesztőnek minősül az egyik szerződő fél területén levő helyek. épületek, emlékművek, folyók, hegyek stb. nevének vagy ábrájának a nem a másik fél termékeivel kapcsolatos alkalmazása is. Jogsértés esetében az érdekelt természetes vagy jogi személyeken kívül az ezeket — a saját országuk jogszabályai értelmében erre feljogosított — képviselő szövetségek, egyesülések és intézmények is felléphetnek a másik szerződő ország bíróságai előtt. Az egyezmény intézkedik a már korábban oltalom alatt álló védjegyekben szereplő megjelölések, valamint az átmeneti helyzetek rendezése tekintetében is. Az átmenő forgalomban levő és az oltalom tárgykörébe tartozó megnevezéssel ellátott termékre az egyezmény rendelkezései nem alkalmzhatók, nem érinti továbbá az egyezmény a termékek behozatalára vonatkozó szabályokat. Az egyezményt jegyzőkönyv egészíti ki, amely különböző részletkérdéseket szabályoz, egyes szőlőfajták megnevezéseinek használatát, továbbá egyes megnevezések — magyar szalámi, magyar marhagulyás, csabai kolbász, debreceni páros kolbász, a „Helvécia” és „Győr” helységnevek — használatának módját. A megjelöléseket tartalmazó magyar, illetve osztrák jegyzékeket a Külkereskedelmi Miniszter 2/1973. (VII. 31.) sz. rendeletében hirdette meg.
