Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)

II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma

Az átruházó — ha az átruházás ellenérték fejében történt — a műszaki megoldásért kellékszavatossággal, a jogért pedig jogszavatossággal tartozik.

A jogszerző legfontosabb kötelessége általában a vételár fizetése, amelyet rendszerint a hasznos eredmény arányában határoznak meg, de a vételár fizetése történhet egyösszegben a hasznosításra tekintet nélkül is.

A hasznos eredmény jelentkezésének leggyakoribb formái: megtakarítás, többtermelés, új termék, beruházási megtakarítás, kapacitáskihasználás, importcsökkentés, exportnövelés, minőségjavítás, balesetelhárítás stb.

A találmány vagy szabadalom átruházása esetén járó találmányi díj mértéke, bázisa, kulcsa, időtartama stb. tekintetében jogszabályi előírás nincs, ezért mindezeket a kérdéseket a szerződő feleknek kell a szerződésben rendezniük.

Elvileg tehát a felek szabadon állapodhatnak meg, figyelembe kell azonban venniük a polgári jog általános szabályait, különösen pedig a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűségét védő szabályokat. Abban az esetben ugyanis, ha a szolgáltatás (a találmány hasznos eredménye) és az ellenszolgáltatás (a találmányi díj) közöt anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést a bíróságnál megtámadhatja. (Ptk. 201. §.) A Ptk-nak a szerződés megtámadására vonatkozó rendelkezései ugyanis elvileg a találmányi szerződésekre is vonatkoznak. [Legf. Bír. Pf. III. 20.405/1971.] Ha pedig a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a bíróság a szerződést a Ptk. 241. §-a alapján módosíthatja. (Pl. ha árváltozás esetén az ár százalékában meghatározott vételár feltűnően aránytalan lesz a hasznos eredményhez képest.)

A szocialista szervezetek között a találmánnyal, illetve a

141