Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)

II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma

jogi helyzetben van, mint a kívülálló találmányai tekinteté­ben, tehát semmiféle előjog nem illeti meg. A szolgálati találmány feltalálója köteles a létrejött talál­mányt munkáltatója tudomására hozni, az arra vonatkozó leírást, rajzokat, egyéb dokumentációt, mintadarabot a mun­káltató rendelkezésére bocsátani. A feltalálót nem illeti meg az a jog, hogy a találmányát a munkáltató engedélye nélkül szabadalmazásra bejelentse. Ez a lépés ugyanis meghiúsítaná a munkáltatónak azt a jogát, hogy a találmány szabadalma­zás céljából való bejelentése vagy ipari titokként való hasz­nosítása között választhat. Ha a feltaláló a munkáltató megkérdezése nélkül szaba­dalmi bejelentést tesz, ezért felelősséggel tartozik (pl. fegyel­­mileg felelősségre vonható). Abban az esetben, ha a feltaláló eredetileg saját nevében jelentette be a szolgálati találmányt, de a munkáltató fellé­pése után nem vitatja, hogy a megoldás szolgálati jellegű, a munkáltató és a feltaláló bármikor közölheti az OTH-val, hogy a találmány szolgálati jellegű. Az erre vonatkozó nyi­latkozatokat megfelelő bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni (a megfelelő bizonyító erőhöz^elég^a gyakorlat sze­rint az okirat aláírása mindkét fél részéről). Ha a találmány szolgálati jellege kérdésében bármikor vita támad, az ezzel kapcsolatos eljárás minden esetben bíró­sági útra tartozik. Az OTH előtti eljárásban tehát ilyen cí­men felszólalni nem lehet és az OTH hivatalból sem folytat vizsgálatot abban a kérdésben, hogy a szabadalmi bejelen­tésben foglalt találmány nem szolgálati jellegű-e. A vállalati érdekek védelméről magának a munkáltatónak kell gondos­kodnia. Ennek egyik módja az, ha a vállalat megfelelő belső szabályozást ad ki a szolgálati találmányoknak a vállalaton belüli kezeléséről, bejelentéséről, nyilvántartásáról (pl. ügy­rend, iparjogvédelmi szabályzat, igazgatói utasítás formájá­ban). 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom