Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1974)
II. fejezet. A találmányok szabadalmi oltalma
nyes előfeltételeknek megfelelő találmányra a hatóság köteles szabadalmat adni, másrészt viszont nem jogosult szabadalmat adni olyan találmányra, amely ezeknek az előfeltételeknek nem felel meg. A feltaláló személyére vonatkozó vélelemhez hasonló vélelem érvényesül a szabadalmi igényjogosult személyére nézve is, a kettő között azonban van bizonyos különbség. Jogerős bírói ítéletre ugyanis az új igényjogosult személyének tudomásul vételéhez csak abban az esetben van szükség, ha a korábbi elsőbbségű bejelentésben megjelölt bejelentő igény jogosultságát vitatja valaki, vagyis ha a felek között jogvita van. (Pl. egy vállalat azt állítja, hogy a bejelentésben igényjogosultként megjelölt feltaláló helyett szolgálati jelleg címén őt illeti meg a találmány.) A vélelem azonban nem zárja ki azt, hogy a korábbi bejelentő helyébe jogerős bírói ítélet nélkül, a felek szerződése alapján más lépjen mint jogutód. A szabadalmi igény ugyanis vagyoni jog, amellyel a felek rendelkeznek. Ilyenkor az OTH- nak az átruházást igazoló szerződést tudomásulvevő határozata — mint hatósági határozat — dönti meg a vélelmet. A jogosult személyére felállított vélelem vonatkozásában is érvényesül az a gyakorlati szabály, hogy az egyszerű elírások kijavítása minden további nélkül lehetséges (pl. ha a bejelentés különböző iratain másként van megjelölve a jogutód, mint a jogutódlási iratban). Ha többen alkották a találmányt, két eset lehetséges. Ha közösen, egymásról tudva, egymással együttműködve alkották meg a találmányt, a szabadalom a feltalálókat, illetve jogutódaikat közösen, meghatározott eszmei hányadrészek szerint illeti. Ha többen, egymástól függetlenül (pl. különböző országokban) alkották meg lényegében ugyanazt a találmányt, a szabadalom azt a feltalálót vagy jogutódját illeti meg, aki a találmányt korábbi elsőbbséggel jelentette be az OTH-hoz. 119
