Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)
II. fejezet. Találmányok és szabadalmak
mított öt év hasznos eredménye és hogy a találmányi díj általában a hasznos eredmény 2—10%-áig terjedhet. 1970. január 1. napjától — az új rendelet hatályba lépésétől — kezdve az előbb említett korlátozások már nem állanak fenn, tehát a szabadalmas és a hasznosító a fizetendő ellenérték tekintetében szabadon állapodnak meg. A hasznosítási szerződés a benne megállapított idő elteltével vagy az abban meghatározott körülmények bekövetkeztével a jövőre vonatkozóan megszűnik. Előfordulhat, hogy a szabadalmat, amellyel kapcsolatban hasznosítási szerződést kötöttek, a bejelentése napjára viszszaható hatállyal megsemmisítik. Ilyen esetben a hasznosító az általa kifizetett hasznosítási díjnak csak azt a részét követelheti vissza a volt szabadalmastól, amelyet a találmány hasznosításából származó hasznos eredmény nem fedezett. A találmányért járó ellenérték közterhei Ha a szabadalmas a szabadalommal védett találmányának hasznosítását másnak ellenérték fejében átengedi, tehát ha hasznosítási szerződést köt, a részére járó ellenérték után 6% adót köteles fizetni oly módon, hogy az ellenérték kifizetésére kötelezett vállalat vagy állami szerv az adót a szabadalmasnak járó ellenértékből levonásba helyezi. Az 1967. évi 28. sz. tvr. szerint pedig a levont adó 10%-át községfejlesztési hozzájárulás címén ugyancsak le kell vonni. Tehát a szabadalmas a neki járó ellenértékből összesen 6,6%-ot köteles leróni, illetőleg ilyen kulccsal kiszámított összeget vonnak le közteher címén. Ugyanez a szabály érvényes a szolgálati találmány feltalálóját megillető díjazás tekintetében is. Itt is 6,6%-os kulcs alkalmazásával történik a levonás. Ha a szabadalmas a szabadalmat eladja, a befolyó vételárat ugyancsak a most említett kulccsal adóztatják.
