Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

I. fejezet. Az iparjogvédelem fogalma, jelentősége és szervezete

alkotásokat védi, hanem mint a vállalati jó hírnév szimbólumait, amelyek értékét a vevők bizalma, rokonszenve, a „goodwill” adja meg.

Az iparjogvédelmet és a szerzői jogot az eddigiekben úgy vizsgáltuk, mint a történelmi fejlődés kész eredményét, mint egy többé-kevésbé összefüggő jogvédelmi rendszert. Az iparjogvédelem azonban természetesen nem úgy alakult ki történelmileg az egyes jogrendszerekben és a nemzetközi jogban, mint egy következetesen átgondolt és rendszeresen, öszszehangoltan kiépített jogterület, hanem előbb a gyakorlati szükségleteknek megfelelően kialakultak a gazdasági fejlődés élén álló országokban a legfontosabb iparjogvédelmi jogintézmények (szabadalom, védjegy stb.), amelyeket azután összefoglalóan ipari tulajdonnak, illetve iparjogvédelemnek neveztek el. Csak ezzel párhuzamosan és ezt követően jöttek létre azok az elméletek, amelyek e különféle — a magánjog illetve a polgári jog klasszikus fogalomvilágán (kívül eső — jogintézmények közös vonásait, egy általánosabb kategória alá rendelésének elvi alapjait kutatták. Hasonlít ez bizonyos mértékig a technika és a természettudomány fejlődésének sorrendjére: James Watt gőzgépe már régen működött, amikor a tudomány első lépéseit tette a termodinamika elveinek kidolgozására.

Ilyen utólagos szintézis eredménye az is, hogy az iparjogvédelem és a szerzői jog intézményeit a közelmúltban egy nemzetközi egyezmény összefoglalóan a „Szellemi Tulajdon” (intellectual property) megnevezéssel jelölte meg.

A Szellemi Tulajdon Világszervezetének létesítése tárgyában Stockholmban 1967. július 14-én aláírt egyezmény 2. cikk (VIII.) bekezdése szerint a „szellemi tulajdon” magában foglal minden jogot, amelynek tárgyai:

— irodalmi, művészeti és tudományos művek;

— az előadóművészek előadása, hangfelvétel és sugárzás;

— találmányok az ember minden tevékenységi területén;

25