Tasnádi Emil (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1971)

III. fejezet. Szabadalmi eljárások

A technika állása és bírálata. — Ahhoz, hogy a találmány lényege, jelentősége világos és helyesen értékelhető legyen, szükséges, hogy a bejelentő feltárja azt, ami a bejelentés napja előtt nyilvánossá vált megoldások közül saját megol­dásával kapcsolatos, ahhoz közel áll, illetve ahogyan a beje­lentés napjáig az adott feladatot megoldották. Az ismertetés­nél a technika állásának arra a részére kell csak kitérni, ame­lyet a találmány révén kívánnak megjavítani, ill. megváltoz­tatni, vagyis a találmányhoz legközelebb eső megoldásokra. Példa: A találmány ipari szennyvizek tisztítására vonatkozik. Az eljárás során bizonyos fajta nagymolekulájú szerves anyagokat al­kalmaznak, amelyek elősegítik a lebegő szennyezések gyors üle­pedését. Az eljárást meghatározott körülmények mellett kell vég­rehajtani (koncentráció, az adagolás módja, segédanyagok stb.). A bejelentést megelőzően már számos megoldás volt ismeretes szennyvizek tisztítására, ahol a folyamatot szerves vagy szervet­len anyagok alkalmazásával befolyásolták. A sokféle megoldás közül csak azokat kell felsorolni, amelyeknél ugyancsak nagy­molekulájú szintetikus termékek kerültek felhasználásra. Az adatoknál az irodalmi forrásokat is célszerű megjelölni, -a hivatkozás esetleg a részletes ismertetést is pótolhatja. A technika állásának ismertetése után rá kell mutatni a fel­sorolt -megoldások hiányaira. — A fenti példa esetében arra lehet kitérni, hogy az ismert eljárások hatásfoka nem kielé­gítő, a folyamat lassú, a kezelést többször meg kell ismé­telni stb. Az egyes hiányosságokra tárgyilagosan, a tényleges hely­zetnek megfelelően mutassunk rá. Gondoljunk arra, hogy a korábbi megoldások a maguk idejében ugyancsak értékesek, haladók voltak, s a technika fejlődésével feltehetően saját találmányunkat is túl fogják szárnyalni újabb megoldások. A megoldandó feladat. — A leírásnak ez a része a célt tűzi ki, melyet a feltaláló az új megoldással kíván elérni. A cél általában az, hogy kiküszöböljék vagy csökkentsék a technika 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom