Krasznay Mihály (szerk.): Iparjogvédelmi ismeretek (Budapest, 1968)
II. Fejezet. Szabadalmi jog
Felfedezés, találmány Anyagunk tárgyalása során két — bizonyos fokig rokon — fogalmat kell megkülönböztetnünk: a felfedezést és a találmányt. A szabadalmi irodalomban felfedezésnek nevezik a természet meglevő, de eddig még nem ismert, vagy kellően fel nem tárt törvényeinek tudatos kutatási eredményét, összefüggéseinek, jelenségeinek felismerését, kimutatását. A felfedező célja a természeti jelenségek vizsgálata, az okozati összefüggéseknek elméleti vagy gyakorlati bizonyítása, szabályokban való rögzítése. Itt rendszerint megáll, mert célkitűzése a megismerés. Azt is mondhatnók, hogy passzív abban az értelemben, hogy az ismeret birtokában nem kíván visszahatni a természetre, hanem az ismerettel gazdagodva, újabb megismerésekre, feltárásokra tör. Más a helyzet a találmány esetén. A feltaláló végső soron szintén új ismereteket nyújt, azonban célkitűzése merőben eltérő. Számos fogalmazást lehetne felállítani a találmány meghatározására, ennek ellenére általánosan elfogadott definíció a szabadalmi irodalomban nem található. Ha a felfedezést bizonyos értelemben passzív tevékenységnek mondottuk, fenntartás nélkül egyet kell értenünk azzal, hogy találmány esetén az ember aktív tevékenységéről van szó, a feltaláló célja valamilyen formában a természetre való hatás, az új felismerés pedig maga a visszahatás módja, mikéntje. A találmány szintén tudatos, új szellemi alkotás. Éppen ezért a szabadalmi irodalom a találmány elengedhetetlen kellékének tekinti az új tanítást, a hasznosra való oktatást. Ebből következtethető az, hogy nem a konkrét termék vagy művelet (eljárás, anyag, berendezés) a találmány a szabadalmi gyakorlatban, hanem maga a szellemi alkotás, amelynek kü31
