Vincze Attila (szerk.): Iparjogvédelmi kézikönyv (Budapest, 1994)
II. fejezet - 8. Nemzetközi iparjogvédelmi együttműködés
Az egyezmény 1. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az egyezmény hatálya alá tartozó országok uniót alkotnak az ipari tulajdon oltalmára. Az unió nemzetközi együttműködést folytató államok közössége, külön pénzügyi és igazgatási egység a Szellemi Tulajdon Világszervezetén belül, nemzetközi jogalanynak azonban nem minősül. Az 1. cikk további rendelkezései meghatározzák az ipari jiilajdon fogalmáhjlletóleg tárgyát. A (2) bekezdés szerint az ipari tulajdon oltalmának tárgya a szabadalom, a használati minta, az ipari minta, a gyári vagy kereskedelmi védjegy, a szolgáltatási védjegy, a kereskedelmi név, a származási jelzés vagy eredetmegjelölés, valamint a védekezés a tisztességtelen verseny ellen. E rendelkezés nem jelenti azt, hogy a részes államoknak az ipari tulajdon valamennyi felsorolt formájáról rendelkezniük kell nemzeti jogszabályaikban; ugyanakkor az ipaijogvédelem legfontosabb tárgyainak - a találmányoknak és a védjegyeknek - a jogi védelme nélkül nem tehetnek eleget az egyezmény rendelkezéseinek, továbbá az egyezmény a későbbiekben az ipari tulajdon egyes tárgyainak (az ipari mintáknak, a szolgáltatási védjegyeknek, a kereskedelmi neveknek, a származási jelzéseknek, valamint a verseny tisztességének) védelmét külön, kifejezetten megköveteli a tagállamoktól. Nem határozza meg az egyezmény közelebbről az ipari tulajdon egyes tárgyait sem, vagyis nem adja meg pl. a szabadalom vagy a védjegy fogalmát. Az 1. cikk (4) bekezdése ugyanakkor kimondja, hogy szabadalomnak kell tekinteni az ipari szabadalmaknak bármely, az unió országainak jogszabályai által elismert fajtáját, így pl. a behozatali szabadalmat, a javítási szabadalmat, a pótszabadalmat vagy a pótbizonylatot is. Ezzel egyértelművé válik, hogy a szabadalmak e speciális fajtáira is alkalmazni kell az egyezmény rendelkezéseit (pl. a nemzeti elbánás elvét). A megszorító értelmezés lehetőségét zárja ki az 1. cikk (3) bekezdése annak előírásával, hogy az ipari tulajdont a legtágabban kell érteni, és az nem csupán a szorosan vett iparra és kereskedelemre vonatkozik, hanem egyaránt kiterjed a mezőgazdaságra és a nyersanyagtermelésre, minden előállított vagy természetes termékre is. Az egyezmény célját és tárgyi hatályát kijelölő rendelkezéseket követik az érdemi szabályok, amelyek három fő csoportba oszthatók: a) a nemzeti elbánás elve b) az uniós elsőbbség intézménye és c) az űn. közös szabályok. ad a) A nemzeti elbánás, avagy a belföldiekkel egyenlő elbírálás elvének lényegét a 2. cikk (1) bekezdése foglalja-össze: azokat a külföldieket, akik a Párizsi Unió bármely országának joghatósága alá tartoznak, az ipari tulajdon 205
