Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
A REZONÁNS
A zongorakészitök a hangfenéken nyugvó nyerget rendszerint csak egy hüvelyknyi vastagságúvá készítik. Némely elég tekintélyes cég még a zongora felső hangjainál meg is gyalulja, hogy a már különben keskeny nyereg még kisebb tért foglaljon el. Mások a bordákat a fenék alatt ott, hol felettük megy a nyereg, kivájják. Kétségbevonhatatlan meggyőződésem szerint azonban ily nyereg s bordákkal lehetetlen kielégítő eredményhez jutni. A nyereg túlságos keskeny alapja nagyon kevéssé s egyenetlenül képes a húrok rezgését közölni a hangfenékkel. A túlságos keskeny nyereg miatt különböző, egyenetlen hangoknak kell előállni. Ennélfogva határozottan állítom : hogy a hangfenéknek a nyereg s bordákkal bizonyos fokig saját tömeget kell képeznie. Ez irányban első kísérletemet az 1833-iki párizsi világkiállításon első osztályú érdempénzzel kitüntetett zongorámon tettem. A magas Jury ekkor a kitüntetésre »a hang egyenletessége s bája miatt« méltatott. Továbbá állítom még: hogy csak az eddigieknél szélesebb nyereg képes a húrok rezgését meggyengülés nélkül s egyenletes erővel közölni a hangfenékkel, s ez utóbbit megfelelő rezgési képességűvé tenni. Természetes, hogy a nyereg e szélesebb alapjának is van határa; 2x/2 vagy 3 hüvelyk alapszélességen soha túl nem mennék, mert általa különben a fenék merevsége állna elő, minek elkerülésére pedig legfőbb figyelem fordítandó. Ez eszmék valósítását szakadatlan kísérletek után elérni vélem a közeledő londoni világkiállításra küldött zongorámon. (A ritka — csak Magyarországon növő — kőrös fa burkolatú zongora ez. A másik zongora is a leírt mód szerint van ugyan készítve; de a hangfenék fölülete benne még a régibb módú.) E zongoránál a hangfenéket a hangadó A-ig a fönebb leírt lemezhez csavar oltani; ezután mintegy egy nyolcadra lebegöen marad, míg a legfelsőbb hangoknál ismét szorosan fekszik a lemezen. Biztosan remélem, hogy e lemez használata által nagy tökélyt lehet adni a zongora hangteljének, egyenletességének, bájos hangszinezetének ; s meg vagyok győződve, hogy tisztelt ügytársaim ez eszméket nem fogják figyelemre méltatás nélkül hagyni, s maguk is fognak szerintük kísérleteket tenni. A gépezet elérte tökélyét mind a bécsi, mind az angol—francia mód szerint. Nem is akarok azokon valami kivetni valót találni. Mindegyik bír előnnyel a húrok valódi rezgési képességének előállítására. De azt utólagosan ismét felemlítem, hogy nem a gépezet, hanem a hangfenék a fötényező a hangtelj s egyéb tökélyek előállítására ; s hogy még a hangfenékben sok titok van elrejtve, melyeknek napvilágra hozása az utóvilágra marad, s melyeknek felfedezése által a zongorán nagy, nevezetes változások történhetnek. Én végre, ha szerény csekélységemet megemlíteni szabad, boldognak érzem magamat, ha a leírt lemez s a megszélesbedett nyereg által valamit tettem a zongorának fejlődésére.” Újra és újra felmerült, hogy a bizonyos fokig domborúvá tett rezonáns jobban tud ellenállni a húrok nyomásának és bizonyos fokig szebb hangot is ad, hiszen fokozott rugalmasságával jobban átveszi a húrok rezgését. Elsőnek ilyen hangszereket Beregszászy készített, amiről 1873-ban írt „Üj rezonánslap-módszerem” c. röpiratában számol be. A korabeli zongorák legfőbb hibájának Beregszászy azt tartja, hogy hamar elveszítik hangjuk szépségét és teljességét. Kísérletei során arra a következtetésre jutott, hogy a hegedűszerűen megépített rezonánsok sokkal tartósabbak, domborúságuk által tovább megőrzik a hang szépségét. Az így megépített rezonáns a használat folyamán csak javul, mert a húrok húzása csak fokozza a domborúságot.118 Hansing nagy elismeréssel ír Mathuschek hangszerkészítő zongorájáról, amelynek nagy hangja meglepte. Ennek a hangszernek újdonsága abból állt, hogy a lábon is agráfokkal volt ellátva. 118 A rugalmasság fokozására készítettek teljesen vonóshangszer-szerüen épített rezonáns-testet is. Ez azonban — ugyanúgy, mint a rugalmasság külön rugórendszerrel való fokozása — csak kísérlet maradt. 91
