Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)

ARCHAIZÁLÁS VAGY A STÍLUS TISZTELETE

A hang meghosszabbítása a zongorát csak az orgona rossz utánzatává tenné.145 A zongora hangjának legnagyobb előnye ugyanis éppen az a tulajdonsága, hogy nem tartja ki a hangot egyenletes hangerővel. A hangerő hirtelen esése lehetővé teszi, hogy a művész és a hallgatóság képzelete olvan tulajdonságokkal ruházza fel a zongora hangját, amelyek tulajdonképpen nincsenek benne. (Részletesen lásd: Zongorametodika 10—13. oldal.)

A zongora, ha szerkezete engedelmes és felépítése megfelelő, hihetetlenül sokoldalú. Nemcsak utánozza a hangszereket, hanem valósággal átlényegül. És a zongorán megszólaló fuvola- vagy kürthang nemesebb, mint ahogy a valóságban a legjobb fuvolás vagy a legjobb kürtös meg tudná szólaltatni, hiszen a mese mindig tovább tud menni a valóságnál. És a zongora nem fényképez, hanem mesél. Csak körvonalakkal jelöli a hangszíneket, ahogy néha felhőképződményekbe alakokat képzelünk bele. A zongora tehát a fantázia hangszere, és ez teszi pótolhatatlanná a maga nemében. A zongora hibái: rövid hangja, felhangszegénysége egyúttal erényei is, amelyek mindaddig uralkodó szerepet biztosítanak számára, amíg Mozart, Beethoven és Liszt muzsikáját élvezni akarjuk.

115 1811-ben Becsben Hűmmel hangversenyen játszott az Anémocorde-on, amelyet Joh. Jakob Schnell 1789-ben Párizsban készített. Ennek hangjai háromszoros húrozásúak voltak és a húrokat levegő szólaltatta meg. Hangja igen halk volt, dinamikai ámyalókészséggel is rendelkezett. Csak lassú tempójú darabok érvényesültek rajta.

1851-ben Henri Herz a londoni kiállításon mutatja be .,Piano éolien” nevű hangszerét, amely Schnell hangszerének tökéletesebb kivitele. A billentyűk lenyomása nyitón utat a levegőnek, amelyet ugyanúgy, mint a harmóniumnál, lábbal hajtőn fújtatok szolgáltattak.

123