Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
BILLENTYŰZET - Kettős klaviatúrák
Walter Lückhoff (Leipzig, 1925) meghosszabbítja a fekete és a fehér billentyűket is, mégis csak három sorra tagolja a klaviatúrát, mert a legfelső sorban az elkeskenyített fehér és fekete billentyűk egyforma magasak, csak színűk különbözik. KETTŐS KLAVIATÚRÁK A magyar származású Moór Emánuel hangszerének felső klaviatúrája egy oktávval magasabb hangokat szólaltat meg (természetesen nem külön húrrendszeren), az alsó klaviatúra fehér billentyűi pedig magasításokkal vannak ellátva. A magasítások lehetővé teszik rendkívül tág akkordok megszólaltatását, mert így a hüvelyk az egy7 oktáwal mélyebb alsó klaviatúra bármelyik hangját megszólaltathatja, míg a többi ujjak egy-két oktávval magasabb hangokat játszhatnak. Jós. lTz>mazi's&zT876-banmutatjabea„Pianoáclaviers renversés” nevű zongorát (Alangeot-Nancy készítménye), amelynek két klaviatúrája ellenkező sorrendben szólaltatta meg a hangokat. Az alsó a szokásos módon, a felső jobboldalon adta a legmélyebb hangot, és így tovább, balfelé az egyre magasodókat. Friedrich Waldemar Jansen (Buchenberg, 1921) két egyforma síkban elrendezett billentyűzete közül a külső sor két oktáwal mélyebb, és áttétellel működteti a megfelelő emelőkart. Hogy egy kézzel lehessen játszani mindkét billentyűzeten, az elülső billentyűsornak a tengelyei a játékos felé eső végen vannak. Jellemző, hogy a feltaláló a klaviatúra egyik legfontosabb előnyének azt tartja, hogy így felesleges a basszus kulcs használata, hiszen egy kézzel lehet lejátszani — egyszerre — a magas és a mély hangokat is. 113 8. Gát: A zongora története
