Gát József: A zongora története (Budapest, 1964)
BILLENTYŰZET - A billentyűk színe - Kromatikus billentyűzetek
A 6 + 6-os billentyűfajták a múlt század végén jutottak előtérbe. H. J. Vincent134 1874-ben hozza nyilvánosságra kromatikus klaviatúráját és még mások is kísérleteznek ebben az irányban. A kromatikus klaviatúrák legtökéletesebbje a Jankó-klaviatúra. Jankó Pál saját ismertetője135 szerint a klaviatúra megalkotására az a véleménye adta az inditékot, hogy a XIX. század zenéjének visszaadására a régi klaviatúra már nem alkalmas; ez szerinte csak a hétfokú skálák és ezek közül is elsősorban csak néhánynak a játszására megfelelő. Kifogásolja, hogy a régi klaviatúra nem alkalmazkodik a kéz anatómiai felépítéséhez: sem az ujjak sugárszerű állásához, sem a hüvelyk- és a kisujj rövidebb voltához. Túl nagy fogásokra is kényszeríti a kezet, amin a régiek klaviatúra-rendszerének megtartásával nem lehet segíteni, mert a billentyűket nem lehet tovább keskenyíteni. Ugyanakkor a 7 alsó és 5 felső billentyűre való elosztás elkerülhetetlenül azzal jár, hogy különbséget teszünk egyébként egyenrangú hangnemek között. 1883-ban szabadalmaztatott klaviatúra megoldásában Jankó 6—6 billentyűt helyez el egy oktávon belül úgy, hogy az alsó sorban: c, d, e, fisz, gisz, aisz — a felső sorban pedig: h, cisz, disz,f,g,a hangok vannnak. Fekete csíkozással jelöli a régi klaviatúrának megfelelő feketebillentyűs hangokat. Ezt a két sort háromszor ismétli meg, teraszos klaviatúráján tehát minden hangot három különböző helyen lehet megszólaltatni. Ezzel az elrendezéssel eléri, hogy lényegesen szűkebb az oktávfogás: 18,5 cm helyett 13 cm, ami a kis kezűek számára nagy előny. Ugyanakkor a teraszos klaviatúra segítségével a skálák, futamok vagy bármilyen más figuráció minden transzpozícióját egységes ujjrenddel lehet játszani. Az is igaz, hogy a kéz elhelyezkedése a teraszos billentyűzeten sokkal természetesebb lehet, mint a régi típusú klaviatúrán, hiszen azt, hogy az ujjak kényelmesen, sugárszerűen álljanak, és hogy a rövidebb ujjak mindig alsó billentyűsoron foglaljanak helyet, minden további nélkül, minden esetben meg lehet valósítani. Jankó maga csak azt a hátrányt ismeri el, hogy billentyűzetén nem lehet C-dúr glissandót játszani. És hogy általában a C-dúr skála kettősfogásos és oktávváltozatai nehezebbek, valamint az olyan fogások, amikor egy ujjal kellene leütni az egymás mellett levő két fehér billentyűből összetett kis szekundot (e—-/és h—c). Jankó Pál találmánya valóban zseniális. Előnyei vitathatatlanok. Elgondolása mégis alapjában véve hibás. Téved abban, hogy a kromatikus zene — vagy ahogy ő mondja: 12 fokú zene — minden ezután következő muzsika kizárólagos alapja. De még hibásabb ez az elgondolás, ha azt vesszük figyelembe, hogy a zongoramuzsika számtalan remekműve Jankó klaviatúrán igen nehezen játsz134 Jankó Pál említi klaviatúrája ismertetésének bevezetésében. 35 Paul von Jankó: Eine neue Claviatur. (Wetzler Verlag, Wien, 1886.)
