Petrik Ferenc (szerk.): A szerzői jog - A gyakorló jogász kézikönyve 3. (Budapest, 1990)

Első rész. A szerzői jog általános szabályai - I. fejezet. Bevezető rendelkezések

(2) Ha a közös mű önálló részekre szétv álasztható, a társszerzőket az egyes részekre önálló szerzői jog illeti meg.

(3) Gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti; ez azonban nem érinti a gy űjteménybe felvett egy es művek szerzőinek önálló jogait.

Szjt. Y. 3/A. § Önálló részekre szétválasztható a közös mű, ha a részek egy mástól elkülöníthetők, és önállóan is felhasználhatók (bemutathatok, kiadhatók stb.).

A szerzőtárs és a társszerzőjogi műszó, a nevek köznapi jelentéséből a két fogalom különbözőségére (tartalmára) nem következtethetünk. (Hasonlóan a lakásjogban: a bérlőtárs és a társbérlő.) A törvény csak a mű „szétválaszthatóságának” kritériumát használja a két fogalom megkülönböztetésére. (A törvény eredeti szövege szerint a közös mű sérelme nélküli szétválaszthatóság volt az elhatárolás kritériuma, tehát társszerzőségről akkor van szó, ha a közös mű részei ily módon választhatók szét.) Ez az elhatárolás a bírói gyakorlatban értelmezési gondot, s hosszá jogirodalmi polémiát eredményezett. A szerzőtársi, illetőleg a társszerzői minősítés a gyakorlatban ugyanis jelentős különbséget jelent, pl. a védelmi idő számítása tekintetében.

A Kézikönyv egyik szerzője (Benárd Aurél) a felhasználás különbözőségében kereste az elválasztó jegyet. „A törvénynek »a mű sérelme nélkül« kitétele arra utal, hogy (...) a közös művet a társszerzők részének önálló felhasználása akkor nem sérti, ha ez a felhasználás más síkon történik, mint amilyen eredmény létrehozására a társszerzők annak idején összeálltak. (...) Pl. aggálytalannak látszik a filmhez írott kísérőzene előadása önálló zenekari szvitként, az egymásra tekintettel, azonos témáról készült tanulmánykötetből az egyik tanulmány önálló kiadása, (...) viszont nem látjuk megengedhetőnek a társszerző hozzájárulása nélkül, hogy balettzenéhez más szöveget készítsenek vagy egy képes mesekönyvhöz új verseket írjanak.” (Kézikönyv 1973. 92. o.)

A bírói gyakorlat kezdetben a szétválaszthatóságot formai szempontok szerint határozta meg: „A perben feltárt adatokból az állapítható meg, hogy D. P. a P. L. által korábban írt verseket zenésítette meg. Ezeknek a verseknek a megzenésítésével alkotott dalok (nóták) - amint ez a Művelődésügyi Minisztérium megggyőzően indokolt, részletes szakvéleményéből is kitűnik - nem tekinthetők a költő és a zeneszerző mint szerzőtársak közösen készített műveinek (...). Mind a versek, mind a zeneművek egymástól elkülöníthető, önálló művekként is megállanak, mert a vers és a dallam a dalnak elkülöníthető részei, minek folytán a védelmi idő is az elkülöníthető mű szerzőjének a személyéhez igazodik. Nincs jelentősége ebben a vonatkozásban annak sem, hogy P. L. költeményei állítólag ihletően hatottak D. P.-re mint dalszerzőre (...). Nem annak van jelentősége - amint erre az első fokú bíróság ítéleti indokolásában rámutat -, hogy a kérdéses szöveges zeneművekben, a zene a szöveggel annyira összeforrott, hogy már nem lehet elhatárolni, hogy az egész mű népszerűségében, az elért gazdasági eredményekben melyik rész a nagyobb értékű, hanem annak, hogy D. P. és P. L. mint szerzőtársak a szöveges zeneműveket közösen készítették-e.” (LB Pf. IV. 20 584/1964. sz., BH 1964/12. 4234., PJD II. 19.)

Szerzőtárs-társszerző elhatárolása

29