Vida Sándor (szerk.): Szabadalmi tájékoztatás - OMKDK Módszertani kiadványok 38. (Budapest, 1973)

II. A szabadalmi tájékoztatás helyzete Magyarországon

Az 1972. évtől kezdődően - 21-ik országként - az Amerikai Egye­sült Államok is megküldi szabadalmi leirásait az OTH-nak. Az előzőekben már érzékeltettük,hogy az egyes országok attól füg­gően,hogy iparilag mennyire fejlettek vagy a szabadalmi jogrendszert mióta alkalmazzák,különféle számú szabadalmi leirást bocsátanak ki é­­vente. A felsorolt országok folyamatosan kiadott szabadalmi leirása­it a Szabadalmi Tár már évtizedek óta gyűjti, aminek következtében a Szabadalmi Tár leirás állománya megközelíti a 8 millió példányt. A Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő havonta ad tájékoztatást az ál­lományba vett szabadalmi leirásoK legmagasaQo lajstromszámáról. Ebből a tájékoztatóból bármikor megállapítható, hogy az adott időszakban egy országnak hány szabadalmi leirása található a Szabadalmi Tárban. Meg kell jegyeznünk, hogy minden ország szaoadalmi jogrendszere lehe­tővé teszi, hogy területén más országok feltalálói is szabadalmat kérjenek /elsőbbséggel vagy anélkül/, ezért a kiadott szabadalmak nem mindegyike származik saját állampolgáraitól. Az analóg szabadal­mak következtében a szabadalmi leirások száma többszöröződik /pl. ha valamely magyar feltaláló találmányára nemcsak magyarországon, hanem még öt további országban is engedélyeznek szabadalmat, akkor az ere­deti magyar szabadalom más országokban is - természetesen az illető országok anyanyelvén - megjelenik/. i>e ha az analóg szabadalmak szá­mát le is vonjuk az eredeti szabadalmi leirások számáuól, akkor is azt látjuk, hogy nagy számú szaoadalmi leirást bocsátanak ki évente a világon. A nagy mennyiségű szabadalmi leirás között eligazodni, kö­zülük meghatározott tárgykörrel kapcsolatos szaoadalmakat feltárni, szinte lehetetlen volna, ha a leirások szaoadalmi osztályjelzetekkel nem volnának ellátva. A Szabadalmi Tár a legtöbb ország szabadalmi leirásait az osztályjelzetek alapján tárolja, amely - több-kevesebb fáradsággal - lehetővé teszi a vizsgálódást, és a szabadalmi tájékoz­tató tevékenység is elsősorban e jelzetek alapján lehetséges. Az elő­ző fejezetben - a szabadalmi leirások ismertetésénél - nagyjából már jeleztük, hogy meghatározott ország szabadalmi leirásain milyen sza­badalmi osztályozási rendszert alkalmaz, ez azonban csak a legújabb szabadalmi leirásokra érvényes. A régebbi szabadalmak különféle osz­tályozási rendszerek alapján vannak tárolva, amelyeket az V. fejezet­ben ismertetünk, mivel egyre töbo ország tér át a Nemzetközi özaoadal­­mi Osztályozási rendszerre, a Szabadalmi Tár is igyekszik a leiráso­­kat eszerint tárolni, még akkor is, ha az illető ország saját osztály­jelzeteit is alkalmazza leirásain. A Szabadalmi Tár nyilvános közkönyvtár jellegű, az ott tárolt szabadalmi dokumentumokat a nyitvatartási idő alatt /jelenleg nyitva: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 10-20 óráig/ bárki tanulmányozhatja. Aki szabadalmi leírásokat akar tanulmányozni, annak először el kell döntenie, hogy mely ország szabadalmi anyagát kivánja vizsgálni. Ha ez megtörtént, azt kell tisztáznia, hogy ezen országok szaoadalmi le­írásai milyen osztályjelzetek alapján vannak tárolva. Ha pl. a leirá­sok a nemzetközi osztályozás szerint tárolnak, az osztálymutatóból^ ^ ki Kell jelölni a konkrét jelzetet, pl. В 60 v., ha tegyüK fel a "Eég­­párnás jármüveK"-et kivánja tanulmányozni az olvasó. А В 60 v l/oo fő­csoport jelzetű szabadalmak foglalják magúmban a légpárnás járadé­két^ az l/o2-l/22 alcsoport jelzetű leirások pedig ennek részleteit tárgyalják. А В 60 v 3/oo főcsoport jelzetű szabadalmak olyan száraz­földi és vizi jármüveket Írnak le, amelyek alkalmasak vagy módosítot­tak légpárnán való közlekedésre, a 3/o2-3/o8 alcsoport jelzetű leírá­sok ezek részleteit tárgyalják. Az osztálymutatót azonban nagyon kö­rültekintően kell tanulmányozni, mert utalás történhet más jelzetek­kz

Next

/
Oldalképek
Tartalom