Vida Sándor (szerk.): Szabadalmi tájékoztatás - OMKDK Módszertani kiadványok 38. (Budapest, 1973)

II. A szabadalmi tájékoztatás helyzete Magyarországon

gos Találmányi Hivatal szabadalmi okiratot ad ki. Ehhez hozzáfűzi a kinyomtatott szabadalmi leirást és rajzot. A szabadalom megadását be kell jegyezni a szabadalmi lajstromba és meg kell hirdetni az Orszá­gos Találmányi Hivatal hivatalos lapjában." Az ehhez fűződő miniszte­ri indokolás szerint: "A szabadalmi leirást a szabadalom megadását követően ki kell nyomtatni és a szabadalom megadását az Országos Ta­lálmányi Hivatal hivatalos lapjában meg kell hirdetni, hogy a nyil­vánosság a szabadalmakról tudomást szerezzen." Az OTH hivatalos lapja a "Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesitő" 1973-ban 78. éve jelenik meg havonta, rendszeresen. A szabadalmak lajstromszámozása folyamatos, ebből következik, hogy a korábbi szaba­dalmi törvény óta a hazai iparjogvédelmi hatóságok 1972. év közepéig 161 ezer szabadalmat engedélyeztek, és nyomtatásban is Közel ennyi jelent meg. A hazai szabadalmi tájékoztatásnak tehát már hosszú ide­je a szabadalmi közlönyök és a kinyomtatott magyar szabadalmi leirá­­sok képezik egyik bázisát. Az elmondottakból látható: a hazai ipar­­jogvédelmi hatóságok régtől fogva fontosnak tartották, hogy a magyar szabadalmazott találmányokat - a műszaki haladás érdekében - a nyil­vánossággal megismertessék. Nemcsak magyarországon tesznek közzé azonban szabadalmi közlö­nyöket és szabadalmi leirásokat, hanem mindazokban az országokban, ahol a szabadalmi oltalmat ismerik és alkalmazzák. Már említettük, hogy Magyarországon több mint 161 ezer szabadalmat engedélyeztek ed­dig, viszont pl. Nagy-Britanniában több mint 1 292 000 db-ot. mind a külföldi szabadalmi Közlönyök, mind a szabadalmi leirások egy részé hazánkban - az Országos Találmányi Hivatal Szabadalmi Tárában - is megtalálható, igy tehát hosszú ideje rendelkezünK olyan szabadalmi dokumentum gyűjteménnyel, amely összességében a hazai szabadalmi tá­jékoztatás bázisát biztosítja. Ismeretes, hogy a szabadalmi jogrendszert alkalmazó országok nagy része /köztük Magyarország is/ csatlakozott az un. Párizsi Uni­ós Egyezményhez /amely 1883-ban létesült és amelynek szövegét az idők folyamán többször felülvizsgálták/. Az Uniós Egyezmény szövegé­nek 12. cikke a következőket mondja: "1. Az Unió mindegyik országa kötelezi magát arra, hogy külön iparjogvédelmi hatóságot szervez és központi bejelentési szervet lé­tesít a szabadalmak, a használati minták, az ipari minták és a gyári vagy kereskedel;;. védjegyek nyilvánosságra hozatalára. 2. Á hatóság időszaki hivatalos lapot ad ki. Ebben rendszere­sen közli: а/ a megadott szabadalmak tulajdonosának nevét, a szabadalmi oltalomban részesített találmány rövid megjelölésével; b/ a lajstromozott védjegyek másolatát." Az Unió tagországai ezeket a hivatalos lapokat ki is adják, ugyanakkor gondoskodnak az általuk engedélyezett szabadalmak nyilvá­nosságra hozataláról, vagyis a szabadalmi leirásokat kinyomtatják, sőt a hosszú évtizedes gyakorlaú szerint a hivatalos lapokat /szaba­dalmi közlönyöket/ és a szabadalmi leirásokat egymáshoz kölcsönösen eljuttatják, abból a célból, hogy egymás eredményeit megismerhessék. Ezért rendelkezik az OTH Szabadalmi Tára más országok szabadalmi közlönyeivel és szabadalmi leirásaival, ugyanakkor az OTH is megkül-28

Next

/
Oldalképek
Tartalom