Beck Salamon: Magyar védjegyjog - A "Polgári jog" könyvtára 19. (Budapest, 1934)
Első fejezet. Alapfogalmak
40 már veszélyesebb — hogy innen származó árúcikk jó minőnőségű. A tájékozatlan közönség embere ugyanis azt tételezi fel, hogy bizonyára azért hirdeti az árú a helynevet, mert az onnan kikerülő árúknak jó hírük van. Inkább fog a közönség arra gondolni, hogy ő volt eddig tájékozatlan, mint arra. hogy a helynév a származási hely hitét felkelteni nem is akarta és efajta intenció a helynév használata mögött nincs. A helynév jelzést használó fél hiába nem intencionálja azt, hogy a jelzést származási hely megjelölésének fogják fel, a közönség egy részénél ez a felfogás praeterintencionalisan mégis kialakulhat. Ez a gyakorlati szempont nem csupán a kizárólagos egyéni használatot — védjegyet — tiltatja el, de a tisztességtelen verseny nézőszögéből a másokat ki nem záró használatot is, amit a Tvt. tényleg tilalmaz is. A helynév védjegyként való használata mindenkép aggályos — de semmi esetre sem oly fokig, hogy a helynév az árútól való teljes elvonatkozás esetén se lehessen szóvédjegyképes. A kereskedelmi minisztérium gyakorlata még ennél a szigorúbb álláspontnál is messzebb ment, mintha csak az első védjegytörvény szóvédjegyet kizáró rendelkezésének atavisztikus széllé ne élne tovább a gyakorlatban. A K.M. 184/1900. sz. határozata (Szász 166. eset) törli a Szent Anna vászonvédjegyet, mert az Arad-megyei Uj és 0 Szent Anna, valamint a Liptó-megyei Szent Anna községben házi ipari szövés folyik és így a Szent Anna névnek helynévi jelentősége lehet. A „Szent Anna maláta“ törlésének elrendelésénél a miniszteri határozat (852/904. Szász 167. eset) már csak hasonnevű községek létezésére tud utalni, hogy a maláta előállítással a községek foglalkoznának, annak a döntésben nyoma sincs. Úgy az első, mint főkép a második döntés kifogásolandó, a Szent Anna névnek, objektíve kettős értelme mellett a közönség számára nyilván a Szent Anna nem helynevet, hanem a szent nevét jelenti. Kisebb jelentőségű, mert csak a helyesírással tisztában lévő közönség veszi észre, hogy az írásmód nem a községet jelentő egyebeírott Szentanna, hanem a tulajdonnevet jelentő különírott, nagy kezdőbetűs Szent Anna. A kettős értelmű szavak védjegyképességét a miniszteriális gyakorlat helyesen értékeli. így az „Alba“ szóvédjegy kapcsán a kereskedelmi miniszter 1389/1909. sz. határozat (Szász 99. eset) elvileg is helyesen fejti ki a következőket: „Nem elegendő tehát, hogy a védjegy bármely helynévre való utalást foglaljon magában, hanem a tör
