Zsuppán István: A magyar autó (Budapest, 1994)

Az autó hazai úttörői - autóépítőink

Uhereczky János, Budapest Az 1929. évi Budapesti Áruminta Vásáron a motorcsamokba látoga­tók egy érdekes, kétszemélyes jár­művet, Uhereczky áramvonalas kisautóját bámulhatták meg. Hajtá­sára kéthengeres, kétsebességű, hátrameneti fokozattal is rendelke­ző sebességváltóval ellátott motor­kerékpár-motor szolgált. A motort kézikarral lehetett berántani, de kí­vánságra önindítóval is készítették. Uhereczkynek a budapesti Nefe­lejts utcában volt műszerész-műhe­lye, ahol 1927-től próbálkozott kis­autó-építéssel. Nay és Róna Gép- és Szállítóeszközgyár, Budapest Az 1929. év a hazai autóépítők szá­mára mozgalmas év volt. Az imént említett Uhereczky mellett a már is­mertetett Székely Mihály, Hóra Nán­dor, majd a későbbiekben szóba ke­rülő Méray Motorkerékpárgyár és a Magyar Acélárugyár próbálkozott ebben az évben kisautó, kisteherautó építésével. A budapesti Nay és Róna Gép- és Szállítóeszközgyár is ekkor épített Góliát néven kisteherautót. A cég főleg vasszerkezeti mun­kákkal és teherautó-karosszériák (zárt és platós felépítmények) ké­szítésével foglalkozott. Dolgozott közületek, így a Posta számára is. Rába és Mávag Mercedes Benz al­vázakra csomagszállító és más fel­építményeket készítettek. A saját tervezésű Góliát 600 kg teherbírású, platós kisteherautó volt. Létraalvázát saját maguk ké­szítették élhajlító gépen előállított profilacélokból. A hátrahajtható ponyvatetejű, homlokajtóval ellá­tott fülkébe elöl lehetett beszállni. A hajtásra szolgáló kéthengeres, léghűtéses, JLO-motort az ülés alá építették be. Az első- és hátsóhidat ugyancsak vásárolták. A típust na­gyobb darabszámban nem gyártot­ták. Ehhez a nehéz gazdasági hely­zet mellett, aligha csábító külseje, kis teljesítményű motorja, a turbó­hűtés ellenére a kelleténél mele­gebb ülések is hozzájárulhattak. Mendlik Aladár, Székesfehérvár A kezdeti próbálkozások közül ér­demes még két különlegességről szót ejteni. 1908-ban Mendlik márkanéven kapott egy autó Budapesten forga­lomba állítási engedélyt. Készítője Mendlik Aladár (1877-1945) buda­pesti építész- és gépészmérnök. A székesfehérvári székhelyű Déli Va­sútnál dolgozott, amikor kocsiját, a háromkerekű „Cyklonett'’-et kissé „szegényesnek” tartva, átépítette. Az egyhengeres, 3,5 lóerős motort megtartotta, és a négykerekűvé áté­pített jármű elején, egy csapott mo­torház alatt helyezte el. A nyitható tetejű háromüléses autóban elöl a vezető, mögötte pedig a két utas ka­pott helyet. Amikor járműve elké­szült, Budapestre költözött. Egy ideig még javítgatott a kocsin, mert a fékberendezésével nem volt elé­gedett, majd két év múltán túladott rajta. Az első világháború alatt pne­­umatik-pótló kereket készített, U profilú szegmensek közé kemény gumi tuskókat helyezett el. Széles érdeklődési körét bizonyítják talál­mányai. így az 1920-as években ké­szített kukoricaszár-tépő gép, vagy a későbbi időkből származó folyton égő kályha. Sajnos, üzleti érzéke már kevesebb volt, így találmányai­ból nem tudott meggazdagodni. Bajtay Ernő, Budapest 1908-ban Bajtay Ernő budapesti mechanikus egy meglévő hagyo­mányos motort átalakítva olyan motort készített, amelyiknél telje­sítménynövelés céljából a benzin mellett puskaport is adagolt a hen­gerekbe. A lőpor használata mellett az adagolási megoldás módja is új­donság volt. Olyan végtelenített szalagot használt, amelyikben pat­ronok voltak. A patronok tartalma egy csőbe ürítődött, onnan pedig adagolóhenger juttatta a motor rob­banóterébe. Találmánya nem vált be, mert a szilárd puskapor, illetve annak égésterméke rövid idő alatt rárakodott a hengerek falára, a mo­tor szelepeire, ami végül üzemza­varhoz vezetett. A második világháború hadmű­veletei során hazánk autóparkja szinte teljesen megsemmisült. Nyugatra hurcolták, vagy a hadmű­veletek során váltak használhatat­lanná. Ami mégis megmaradt, azt be kellett szolgáltatni. Nagyobb ré­szüket soha sem állították forga­lomba, a kohók éhes gyomrát töm­ték meg velük. Az újjáépítés során többen, a megmaradt roncsok alkatrészeit felhasználva kíséreltek meg moz­góképes járműveket létrehozni. Később kezdtek megszületni a „saját" konstrukciók, jórészt ha­sonló megoldással. Ezeket elsősor­ban saját használatra készítették, de többeket fűtött a remény, hátha sikerül gyártani, vagy gyártásra vállalatot találni. Az autóra valóban egyre na­gyobb szükség volt. Ezt látva hatá­rozta el 1956 szeptemberében a Kohó- és Gépipari Minisztérium, hogy nyilvános pályázatot hirdet egy Magyarországon gyártható kis­autó (guruló, kabinroller, törpeautó) konstrukciós megoldására. A kií­rásra, az 1957. január 15-i határidő­re 250-nél több egyéni pályázó nyújtotta be javaslatát. Átvizsgálá­suk után, a bíráló bizottság értéke­lése szerint „olyan pályamű nem érkezett, amely maradéktalanul kie­légítette volna a pályázat célkitű­zését“. így néhány pályaművet csu­pán pénzjutalomban részesítettek. A pályázat kiírása előtt a gépipar még támogatta a hazai kisautógyár­tás gondolatát, de aztán meghátrált. Ekkor többen annak a véleményük­nek adtak hangot, hogy külföldön már bevált kisautót gyártsunk, akár zömében importált alkatrészekből. Ebből az újra, meg újra felmerülő javaslatból a későbbiekben sem lett semmi. Végül a kisautókészítés maradt az egyéni autóépítők „privi­légiuma". De már csak egy ideig, mert a növekvő forgalom megköve­telte a járművek fokozott üzembiz­tonságát. Agépkocsik magánerőből történő összeállításához szilárdsági számításokkal, menetdiagramokkal, stb. alátámasztott engedélyt kellett kérni. Ezzel a saját erőből történő autóépítések, alkatrészekből történő összeszerelések gyakorlatilag meg­szűntek. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom