Zsuppán István: A magyar autó (Budapest, 1994)
Az autó hazai úttörői - autóépítőink
A kezdeti próbálkozások lelkes úttörői után ismerjük meg a magyar autógyártás zászlóvivőit, munkásságukat. Azokat, akik jelentősebb gépi berendezés és tőke hiányában, önerőből és szinte autodidakta módon, csupán lelkesedésüktől fűtve alkottak a századelőn. A legkiemelkedőbb közülük Csonka János (1852-1939), aki - egy időben Bánki Donáttal (1859-1929) összefogva - vitathatatlanul a legtöbbet tett a magyar motor- és autógyártás megteremtése érdekében. Csonka - édesapja, Tsonka Vince- szegedi gépkovács-műhelyében szerzett szakmai képesítést. Fiatal segédként rövid ideig a vasútnál dolgozott, majd külföldre ment. hogy további ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat szerezzen. Több országban járt és dolgozott. A legtöbb időt Franciaországban töltötte. Először a varrógépgyártást igyekezett elsajátítani, ugyanis ezt szándékában állt hazánkban is meghonosítani. Franciaországban ismerte meg Lenoir gázmotorját, ami kora nagy szenzációjaként az időben kezdte meg diadalútját. Ottani tartózkodása idején érte a hír, hogy a műegyetemmé szerveződő József Ipartanoda művezetőt keres gépműhelye irányítására. Nyomban hazautazott és megpályázta a művezetői állást. A gépműhely vezetését 1877 februárjában nyerte el, itt akkor még nem voltak gyakorlati oktatók. Csonka vállalta, hogy saját költségén alkalmaz szakembereket, cserébe csupán azt kérte, hogy szabadidejében a műhely gépeit saját céljaira is használhassa. Csonka fő céljai közé tartozott a műhely fejlesztése, gépekkel való ellátása. Elsőként beszerzett egy Otto-féle atmoszférikus gázgépet, majd egy Swidorski gyártmányú petróleummotort. E gépekkel szerzett tapasztalatok alapján készítette el - 1880 körül - saját szerkesztésű, négyütemű, két lóerős gázgépét. Ezt 1883-ban egy három lóerős motor követte. Utóbbit a megfelelő csap átállításával, világítógázzal és petróleummal egyaránt Csonka János, Budapest lehetett üzemeltetni, és villamos megszakítós gyújtással működött. Mindkét gépet hosszú időn át használták a gépműhelyben. 1886-ban, amikor a Ganz-gyár megvásárolta a Leobersdorfer-gépgyárat, több kész. de használhatatlan és félkész motor került a tulajdonába. Mechwart András, a gyár akkori igazgatója elhatározta e motorok átszerkesztését, aminek munkálataival a gyár kezdő mérnökét, Bánki Donátot bízta meg. Miután több változtatás után sem voltak a motorok üzembiztosak, Csonka Jánost hívták segítségül. Ez időtől előbb a Ganzban, majd az egyetem gépműhelyében ketten folytatták a kísérleteket. Közös munkájuk eredményeként a motorok használhatókká váltak. Eközben több olyan találmányuk is született, amelyekre szabadalmakat kaptak. (1889. január 19.: „Újítások gázgépeken”, 1889. március 14.: „Vezérmű négyütemű motorok számára”, 1889. április 11.: „Újítások gáz- és petróleummotorokon”.) Szabadalmaikat hasznosítás végett átadták a Ganznak. Sajnos az erről szóló szerződésbe utólag bekerült egy pont, ami szerint Csonkáék minden jövőbeni találmánya a Ganz tulajdonát képezi. így kerültek a gyár tulajdonába Bánki és Csonka olyan szabadalmai is, mint pl. az automata csőgyújtó, vagy a porlasztó. Mivel ezek előállítására a gyár nem vállalkozott, gyakorlatilag elvesztek. A találmányokból a két feltalálónak semmi anyagi haszna sem származott. Sokan (elsősorban külföldön) még az elsőbbségi jogukat is vitatják. Kettőjük együttműködése igen gyümölcsözőnek bizonyult. Számos találmányuk között külön említést érdemel az 1888-ban elkészült gáz- és petróleummotoros kalapács. (A rendkívül ötletes szerkezet mint erőgép alkalmas volt transzmisszió hajtására, ugyanakkor kovácsolásra is lehetett használni.) Két lóerős első példánya az egyetem gépműhelyében nyert alkalmazást. A gázkalapácsok 2-10 lóerős változatait a Ganzban éveken át gyártották. Csonkáék a leobersdorfi motorok működőképessé tétele után saját elgondolásuk szerinti négyütemű petróleummotor szerkesztésébe fogtak. Az 1890-es évek elején az elkészült motorral végezték karburátor-kísérleteiket. A két lóerős motort - némileg tovább tökéletesítve - 1893-ban mutatták be nyilvánosan. Első két példánya még nyílt lánggyújtóval készült, de a harmadikat az ugyancsak találmányukat képező automatikus csőgyújtóval szerelték fel. A motor, porlasztója és lánggal fűtött automatikus csőgyújtója révén, kora legtökéletesebb motorjának számított. Talán érdemes a porlasztóról elmondani, hogyan született a találmány alapgondolata, ami egyesek szerint legenda, mások szerint maga Csonka mesélte azt el emígyen: Egy alkalommal, amikor a motor tökéletesítését célzó kísérletek után hazafelé tartottak, egy virágáruslányra lettek figyelmesek, aki a szájában lévő porlasztóval vizet permetezett a virágokra. Rögtön felismerték benne a megoldást; a tökéletesebb égés érdekében az üzemanyagot is hasonlóképpen, szétporlasztva kellene bejuttatni a hengerbe. Már másnap hozzáláttak porlasztójuk elkészítéséhez. Ennél megtalálhatók mindazok az alapvető megoldások, amelyek a korszerű porlasztóknál is fellelhetők. Az 1893. február 11-én „Újítás petróleummotorokon” című szabadalmi beadványukban a karburátorukat így írták le: „Petróleummotor táplálására szolgáló készülék, amelynél a légszívócsőbe torkolló petróleumcső vége a reservoir folyadékszintjébe esik.” Majd odébb: „Gépünknél a táplálás petróleumszivattyú nélkül történik, amennyiben egy-egy hengertöltéshez való petróleum mennyiségét a gépbe szívott levegő magával ragadja. A nyílás, amelyen a petróleum beomlik, állandóan nyitva van, miért is a sebesség szabályozónak a levegőszívás megakadályozásával kell történni.” A stabil gépek tökéletesítése mellett Csonka járművek előállítására irányuló kísérletekkel is foglalkozott. Elsőként - 1893-ban - lábbal hajtott kerékpárra sze-19
