Bognár Istvánné et al.: Ismeretek az iparjogvédelmi munkához a könnyűiparban (Budapest, 1979)

II. fejezet. Találmányok, szabadalmak

értelmében pedig „az állami minősítésben részesített növényi és állatfajta tulajdonosa a bejelentés napjától a magyar állam, ha azonban a bejelentést termelőszövetkezet tette, a termelőszövetkezet. Az állami gazdaság és a vállalat, illetőleg a termelőszö­vetkezet — a jogszabályok keretei között — jogosult a fajta hasznosítására, illetve a hasznosításnak más részére átengedésére.” E rendelkezés alapján tehát a minősített fajták esetében a fajtára, mint találmányra vonatkozó jogokat a létrehozó szerv gyakorolja és így a minősített fajtáknál a szabadalmi bejelentéshez nincs szükség a MÉM előzetes engedélyére. A MÉM előzetes engedélye tehát egyelőre csak abban az esetben szükséges, ha a fajta állami minősítésben nem részesült. Az állatfajtákra vonatkozó szabadalmi oltalom A Szí. III. része tartalmazza a növény- és állatfajtákra vonatkozó külön sza­bályokat. E rendelkezések azonban mindenütt csak a növényfajtákról szólnak. Az Szt. 71. §, valamint a Yr. 36. § rendelkezik úgy, hogy a növényfajtákra vonatkozó szabályokat az állatfajtákra is megfelelően kell alkalmazni. Ennek alapján a hatályos jogszabályok az állatfajtákra vonatkozóan olyan rendelkezéseket nem tartalmaznak, amelyek eltérnének a növényfajtákkal kapcsolatos rendelkezésektől. Ennek egyik oka arra vezethető vissza, hogy míg a növényfajták korszerű oltalma tekintetében a MNK az elsők között volt, az állatfajták korszerű oltalmát is elsőként vezettük be. Ezen a területen tehát sem itthon, sem külföldön tapasztalat nem állt rendelkezésre. A gyakorlat fogja megmutatni, hogy a növényfajtákra vonatkozó rendelkezések mennyire alkalmasak az állatfajtákra is. Eddig állatfajtára vonatkozó szabadalom engedélyezésére még nem került sor. A feltaláló díjazása A szolgálati találmány alapján a szabadalmasnak kizárólagos joga van ar­ra, hogy — a találmányt hasznosítsa, illetőleg — a hasznosításra másnak engedélyt (licenciát) adjon. Abban az esetben, ha a feltaláló maga a szabadalmas, e jogok őt illetik meg, ilyenkor azonban nem beszélhetünk feltalálói díjról. A feltalálói díj kizárólag a szolgálati találmány feltalálóját illeti meg. Szolgálati találmány annak a találmánya, akinek munkaviszonyból vagy más jogviszonyból folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldásokat dolgozzon ki [Szt. 9. § (1) bek.]. Abban az esetben tehát, ha a munkavállaló munkaviszonyából folyó kötelessége körébe tartozó találmányt dolgoz ki, az szolgálati találmány és az arra adott szabadalom a munkáltatót illeti meg. Nem tekinthető viszont szolgálati 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom