Bognár Istvánné et al.: Ismeretek az iparjogvédelmi munkához a könnyűiparban (Budapest, 1979)

I. fejezet. Tudományos-műszaki haladás és gazdaságirányítás

(teljesítőképesség, pontosság, hatóanyag-tartalom, minőség, üzemeltetési költség, tartósság stb.) veszik alapul. A termékek hasznos tulajdonságai nem jellemezhetők általános ismérvek alapján. Szakmailag és időben is változnak a műszaki-gazdasági hasznosság kritériumai. Ezért központi előírások tételesen csak a hatósági ármegállapítás körébe tartozó termékek esetében írják elő a használati értékarányok konkrét meghatározásának módszereit.

A termelési eszközök gyártására — és általában a vállalati szférába tartozó ármegállapítás körében — 1968 óta jellemző, hogy a termelő és felhasználó vállalatok közös megegyezéssel határozzák meg a használati értékarányokhoz igazodó konkrét árat. A magyar árelőírások szerint a korszerűbb termék magasabb használati értékéből adódó gazdasági előnyt a termelő és a vevő között arányosan kell megosztani, de a gazdasági előnyök számszerűsítésére és megosztására direktívákat nem írunk elő.

A tartós fogyasztási cikkeknél a használati érték szempontjából igen fontos tulajdonság az üzembiztonság, a szakértelmet nem igénylő kezelés. A ruházati cikkek körében a divatosság, az újszerűség, az életszínvonal-emelkedéssel összefüggésben egyre nagyobb szerephez jut, szemben például a tartóssággal.

A használati értékarányok árakban való figyelembevétele összefügg az import és export árképzés hazánkban alkalmazott módszerével is. Itt lényegében arról van szó, hogy a külpiacokon kialakult és árban elismert használati értékarányok meghatározott módon és mértékben beépülnek a hazai árrendszerbe és hatnak a belföldi ár kialakulására.

Az exportált termékeknek nincs külön megállapított belföldi termelői ára. A termelő — jellemzően — az exporttermékért a realizált devizaár árszorzóval forintra átszámított összegét kapja.

Árbevételét csökkentik a termelő által fizetett szállítási költségek, biztosítási díjak stb. Az árbevételt előre meghatározott mértékű állami szubvenciók egészíthetik ki, de ennek mértéke ágazatra (szakágazatra) azonos és nem befolyásolja a külpiacok választékbeli (minőségi, használhatósági) értékítéletének a forint árbevételben való megjelenését. Az importált termékek devizában felmerülő beszerzési költségeit az importot bonyolító vállalatnál az árszorzóval forintra számítják át. A hazai valutában felmerülő költségekkel (pl. a szállítási költség, bizományi díj, tőkés relációban vám stb.) növelt beszerzési ár meghatározott termékkörben az importanyag felhasználásával készült termékek árában kalkulálható. Több relációból, vagy különböző árakon történő anyagbeszerzéseknél a mérlegelt átlagbér állítható kalkulációba.

Ahol a külpiaci nyersanyagok konjunkturális ármozgásának kiegyenlítésére vagy leforgására ún. import kockázati (illetve import és export kockázati) alapok működnek, ott az importtermék továbbadási árát az árhatóság előírja, a kassza működési szabályaival együtt. A hatósági árelőírás ilyen esetekben egy bizonyos időszak beszerzési költségei alapján kialakított mérlegelt átlagát, időleges rögzítését jelenti. A tényleges beszerzési költségek számottevő változását a kassza egyenlege jelzi. Ha a kassza jelentős nyereséget vagy veszteséget mutat, akkor állami döntés szüksé25