Bognár Istvánné et al.: Ismeretek az iparjogvédelmi munkához a könnyűiparban (Budapest, 1979)
III. fejezet. Árujelzők és ipari minták
Az áruk földrajzi származásának oltalma Az áruforgalomban jelentős érdek fűződhet ahhoz, hogy az áruval kapcsolatban feltüntessék, hogy az milyen földrajzi helyről — melyik földrészről, országból, tájról, vidékről, helységből stb. — származik. Egyes termékek jó hírnevét növeli, sőt garantálja, ha meghatározott területről valók, ezeknél a származási hely feltüntetése közvetve a minőségről is tájékoztat (pl. magyar bor, francia illatszer, svájci csokoládé). Származási jelzés Az áruforgalomban legáltalánosabban használt földrajzi helymegjelölések a származási jelzések (származási helymegjelölések), amelyek egyszerűen azt jelzik, hogy az árut mely földrajzi helyen állították elő. Egy-egy származási jelzést csak azok alkalmazhatnak, akik az adott földrajzi helyen fejtenek ki termelő, kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenységei. A valóságnak megfelelően feltüntetett származási helymegjelölés jogvédelme érdekében különböző rendelkezések intézkednek az egyes országok nemzeti jogszabályaiban és a nemzetközi iparjogvédelmi egyezményekben. Az egyes országokon belüli rendelkezéseket ezzel kapcsolatban általában a gazdasági versenyt szabályozó, illetve a tisztességtelen verseny elleni jogszabályok keretében találhatjuk meg. Mindezeknek a rendelkezéseknek az a jellemzője, hogy a védelem tiltó értelmű. A származási helymegjelölések — akár közvetlenül, akár közvetve tüntetik azt fel — pozitív módon nem oltalmazhatok, vagyis az alkalmazásukra vonatkozó jogosultság ténye hivatalos nyilvántartásban (például lajstromban) nincs rögzítve. A rendelkezésekben előirányzott oltalom tehát arra korlátozódik, hogy a valóságnak meg nem felelő, hamis vagy megtévesztő adatok, megjelölések alkalmazását tiltják és ilyen helyzetek-125
