Bognár Istvánné et al.: Iparjogvédelem és újítási útmutató (Budapest, 1981)

II. fejezet. Találmányok szabadalmi oltalma

alapján szakember a megoldást meg tudja valósítani. Igen ritka esetben fordul elő, hogy a találmány tárgya olyan termék, melynek pl. a kereskedelmi for­galomban való megjelenése nem teszi lehetővé a megvalósítást (ilyen a Coca- Cola), ezért termék esetén a gyártás általában nyilvánosságra jutást jelent. A találmány tárgyának bemutatása kiállításon is újdonságrontó abban az esetben, ha annak alapján a szakember által való megvalósíthatóság esete fennáll. Joggyakorlatunk értelmében nem újdonságrontó az, ha a találmányt zárt üzemen belül alkalmazzák, amikor csak az arra kijelölt személyek férnek hozzá. Legbiztonságosabb ilyen esetben is az üzemi titokká nyilvánítás. Az ismertség és a nem ismertség egyik érdekes és szabadalom jogilag igen fontos esete, amikor a találmány önmagukban ismert elemek felhasználásával jön létre, (ez az ami nem új), viszont olyan műszaki többlethatást eredményez, melynek felismeréséhez feltalálói tevékenységre van szükség (ez a találmány­ban az újdonság). A műszaki többlethatás megléte lehetővé teszi a szabadalmi oltalom engedélyezését. E joggyakorlatot mutatja be a Legfelsőbb Bíróság Pkf. IV. 20. 826/1977. sz. végzése, melyet az OTH szabadalmi végzést elutasító határozatának megváltoztatása iránti kérelem ügyében hozott: ,,A kérelmező sem vitatja, hogy külön-külön a bentonit, illetve a bitumen vízszigetelő hatása ismert. Álláspontja szerint azonban a kettő együttes alkalmazása keverék formájában előre nem várt hatásként jóval tartósabb vízszigetelő réteget eredményez. Ennek a felismeréséhez szükség volt annak a szakmai előítéletnek a legyőzéséhez, amely szerint a bitumen alkalmazásának káros hatása van a talajban, mert számos talajbaktériumot megtámad és lebont. Ez a hatás nem érvényesül a bentonittal való együttes alkalmazása esetében. A Legfelsőbb Bíróság állandó gyakorlata szerint az önmagukban ismert elemek felhasználásával létrejött megoldás akkor szabadalomképes, ha az ismert elemek együtt alkalmazása olyan műszaki többlethatással jár, amely­nek a felismeréséhez és létrehozásához alkotó jellegű feltalálói tevékenységre van szükség, amelynek a felismerése és megvalósítása az ismert előzmények alapján nem tartozik a szakember kötelező tudásához. Adott esetben ezt nem lehetett megállapítani.” ,,A szakvélemény szerint a bitumen és a bentonit egyszerű keveréke nem hoz létre a két anyag között olyan kölcsönhatást, amely a talajban új szer­kezet kialakulásával járna. Ezért a két anyag összekeverése nem eredményez olyan többlethatást, amelynek a felismerése szakembertől nem lenne elvárható. A szakirodalomban és a szabadalmi bejelentésben, illetve a bejelentéssel kapcsolatos iratokban nincsenek olyan adatok, amelyek a két összetevő köl­csönhatását igazolnák.” (Pkf. IV. 20. 051/1976/2) A keverékkel kapcsolatban egy másik bírói döntés ezt állapítja meg: „Ilyenkor a szabadalmazhatóság feltétele, hogy az önmagukban ismert elemek 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom