Bognár Istvánné et al.: Iparjogvédelem és újítási útmutató (Budapest, 1981)
II. fejezet. Találmányok szabadalmi oltalma
A találmány, mint a műszaki fejlesztés egyik legjelentősebb tényezője gazdasági értéket képvisel. E gazdasági érték megőrzésére két lehetőség áll fenn — a találmány titokban tartása, és a — szabadalmi oltalom. A titokban tartás csak egészen kivételes esetekben alkalmas a találmány értékének megőrzésére. Ha találmány tárgyát képező műszaki megoldást más is kidolgozza, a titokban tartás már semmiféle oltalmat nem biztosít, a tudományos-műszaki fejlődés állandó gyorsulása következtében pedig számolni kell azzal, hogy „amit ma kitaláltam, azt holnap már más is kitalálhatja. Ilyen esetben jogaimat csak a szabadalom tudja megvédeni.” Éppen az elsőbbség biztosítása érdekében fontos, hogy a találmány bejelentése a szabadalmi oltalom megszerzése céljából minél előbb megtörténjék. A SZABADALMI OLTALOM TÁRGYA A szabadalmi törvények a találmány oltalmát a tág értelemben vett technika területére korlátozzák. Technikán két fogalmat értünk: — a természeti erők ember általi felhasználását, e felhasználásra vonatkozó tanítást, — cselekmény elvégzésére, kivitelezésére irányuló tanítást (pl. a vitorlázás technikája). A szabadalmi törvények természetesen az első fogalom körébe tartozó tanításokra vonatkoznak. A szabadalmi oltalom tárgya a találmány, de a találmány fogalmát a szabadalmi törvények nem határozzák meg. A találmány fogalmának általánosan elfogadott meghatározása eddig még nem sikerült, ez azonban nem akadályozta meg sem a feltalálói tevékenységet, sem a szabadalmi oltalom érvényesülését. A szabadalmi törvény (a továbbiakban: Szt.) 1. §-a értelmében csak az a találmány szabadalmazható, amelyik új, haladást jelent, műszaki jellegű megoldást tartalmaz és a gyakorlatban alkalmazható. A Szt. törvény tehát nem határozza meg a találmány fogalmát, hanem csak azt szabja meg, hogy a találmányok közül melyek azok, amelyek szabadalmi oltalomban részesülhetnek. A találmány feltalálói tevékenység eredménye, de mi a feltalálói tevékenység ? Minden találmány az emberiség történelmileg összegyűjtött műszaki tudására épül fel, ez a találmány ismert része, ez az ami nem új. Azt azonban, 27