Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)
VIII. Védjegy és fogyasztó
A tételes magyar jog csak az együttes vagy kollektív védjegyet ismeri mint olyant, amelynek funkciója lehet a minőség tanúsítása (a törvény szavaival: „jellemzők” tanúsítása). Az együttes védjegyről a Vt. 4. § (3) bekezdése rendelkezik. Ez egyrészt alanyi oldalról kiindulva azt mondja, hogy a vállalatok jogi személyiséggel felruházott szervezetei (szövetség, érdekképviseleti szerv stb.) szerezhetnek együttes védjegyre oltalmat, még akkor is, ha maguk gazdasági tevékenység folytatására nem jogosultak. Ezt követően tárgyi oldalról való megközelítéssel ugyanez a jogszabályhely azt mondja, hogy az együttes védjegy oltalmának feltétele, hogy a) az érdekelt vállalatok áruinak valamilyen közös jellemzője (pl. tájjelleg) legyen, b) az együttes védjegyet a vállalatok a szervezet ellenőrzésével használják. Az oltalom tárgyi feltételei tekintetében további szabályokat tartalmaz a védjegybejelentés részletes alaki szabályairól szóló III—OTH—1970. sz. hirdetmény. Ez utóbbi, témánk szempontjából legfontosabb előírása, hogy az együttes védjegy használatának feltételeit Szabályzatban kell rögzíteni. Nagy körültekintéssel elemzi ezeket a rendelkezéseket, valamint a hazai gyakorlatot Bacher,129 aki szerintem helyesen, azt mondja, hogy a kollektív védjegynek alapvető fogalmi eleme, hogy az azzal megjelölt áruknak valamiféle közös jellemzője legyen, ,,ami nem szükségszerűen és formailag minőségmegjelölés, de általában ezt is tartalmazza”. Majd a későbbiekben ugyanezt a gondolatot ismétli, amikor azt mondja, hogy az együttes védjegy kívülállók részére is a szabályzat alapján megismerhetően garantálja a megjelölt jellemzők vagy minőség állandóságát, fennállását, ellenőrzöttségét. Az együttes védjegy használatára jogosult gazdasági egységeknek elsőrendű gazdasági 10 Bacher: A kollektív védjegy. MIÉ Közleményei, 1980. 21/1. szám, 87. old. 1. Együttes (kollektív) védjegy 333
