Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)
VII. A védjegy jogellenes használata: bitorlás
mélyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Akár az elmaradt vagyoni előnyt, akár az általános kár öszszegét ítéli meg a bíróság, ezek megállapítása rendszerint becsléssel történik. 3. A saját elkövetési! védjegybitorlás megelőzése és az idegen védjegybitorlás feltárása Tőkés társadalmi-gazdasági viszonyok között a szabad verseny gondolata szinte kizárja, hogy az állam — kivételes esetektől eltekintve — komolyan beavatkozzék a gazdasági életbe, konkrétan a vállalatok védjegyhasználatába. Szocialista társadalmi-gazdasági viszonyok között, ahol a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, a helyzet természetszerűen más: az állam felelőssége sokkal nagyobb, s így számos olyan intézkedést is tesz, előírást bocsát ki, ami tőkés viszonyok között vagy elképzelhetetlen, vagy nehezen elképzelhető volna. Ilyen jellegzetesen szocialista norma a védj egy tisztaság követelménye, ami alatt az értendő, hogy az újonnan bevezetett védjegy nem ütközhet másnak már fennálló jogaiba. Ez az elv a szovjet jogban már régóta érvényben levő szabadalmi tisztaság {patentnaja csisztota) követelményének analógiájára alakult ki. A védjegytisztaság szabályát nálunk elsőnek a Kohó- és Gépipari Minisztérium honosította meg a felügyelete alá tartozó területen: a szabályozás intenzitása követte a gazdaságirányítás mindenkori rendszerének „keménységét” vagy „puhaságát”. A védjegyek használatáról szóló 65 258/1965. (XI. 13.) KGM—KkM utasítás kötelező hatállyal mondta ki a védjegykutatás (védj egy tisztaság) szabályát. Az ennek helyébe lépett 872 084/1972. KGM—KkM (KGK 28.) közlemény csak orientáló jelleggel rendelkezett így. A közlemény segítségével szerzett tapasztalatok alapján öt évvel később kiadott, a gyártmányok és gyártási eljárások iparjogvédelmi vizsgálatáról szóló 312
