Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)

VI. Idegen védjegy használata: licencia

távú reklámozási politikája a magyar piacon is helyesnek bizonyult. Azok a falfelületek például, amelyeket a korábbi években a PEPSI-COLA reklámcélúkra „szükségtelenül” foglalt, egyszeriben hasznosnak kezdtek mutatkozni, s ma már azokat meg sem lehetne szerezni. 1978 óta pedig, amikor is a hazai üdítőitalpiacon az öt vezető védjegy (két amerikai, két magyar, osztrák) között komoly versengés bontakozott ki, ennek keretén belül a reklám vált az egyik leghatásosabb fegyverré a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat kezében, s a korábban rákényszerített reklámozási tevékenység most jelentős helyzeti előnyt biztosít számára.

Az első években nálunk is a PEPSI-COLA Amerikában és Nyugat-Európában vetített reklámfilmjeit mutatták be a mozikban és a televízióban. 1976-tól azonban, miután a magyar gyártó vállalat felismerte a reklámozás szükségességét, megkezdődött a hazai ízlésnek és környezetnek megfelelő magyar reklámfilmek gyártása, s rövid idő alatt 12 PEPSI-COLA reklámfilm hagyta el a Magyar Filmgyártó Vállalatot (MAFILM).

Azokra a reklámfilmekre, amelyek disco jeleneteket mutatnak be, áll az a reklámpsziehológiai megállapítás, hogy a „fiatalos” reklámok vonzó hatása a mi társadalmunkra, hazai közönségünkre is érvényes. A pszichológus ezt éppen a PEPSICOLA-reklámok és üdítő ital nagy népszerűségével látja bizonyítottnak.107

Másfajta propagandatevékenység az, amit a PEPSI-COLA a vendéglátóiparban fejt ki. Ismereteink szerint egyedülálló „magyar reklámötlet” a Budapesten működő PEPSI PRESSO (Lenin krt.), a PEPSI BÁR (Kálvin tér), a PEPSI DRINK BÁR (Bimbó út), a PEPSI SNACK BÁR (Ferihegyi repülőtér), a PEPSI HAJÓBÁR (Roosevelt tér) létesítése. Természetes, hogy ez bizonyos költséget jelent a védjegytulajdonos, illetve a magyar gyártó vállalat számára (az egyik helyen egyenruhák, a

107 Földi: Reklámpszichológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1974. 29. old.

285