Vida Sándor: Védjegy és vállalat (Budapest, 1982)

III. Idegen védjegyre vonatkozó jog megszerzése (átruházás)

III. Idegen védjegyre vonatkozó jog megszerzése (átruházás)

A vállalati védjegykultúra vagy védj egy politika bizonyos fejlettségi foka szükséges egyrészt annak felismeréséhez, hogy adott esetben előnyösebb lehet saját védjegy létrehozása helyett, esetleg hosszadalmas pereskedés mellőzésével bizonyos védjegyet más vállalattól megvásárolni, vagy a saját védjegyet más vállalatnak eladni.

Olyan fejlett védjegykultúra, amely az ilyen felismerést egyáltalán lehetővé teszi és ahol az ehhez kapcsolódó lehetőségeket mind gazdasági, mind jogi vonatkozásban megfelelően kiaknáznák, egy-két kivételtől eltekintve, nálunk csak a gyógyszeriparban tapasztalható. Ezért a védjegyek átruházásával kapcsolatos hazai tapasztalatok a gyógyszeriparból menthetők, illetve ott tárhatók fel.

A védjegy átruházása mind a szabályozás, mind a gyakorlat terén — társadalmi-gazdasági berendezkedésre tekintet nélkül minden országban, s így nálunk is — egyrészt a legközvetlenebbül veti fel a védjegy és a vállalat közötti gazdasági és jogi kapcsolatot, másrészt a jogi szabályozás megoldását illetően alkalmas annak a koncepcióbeli változásnak bemutatására, ami éppen a magyar jogi gondolkodásban az utolsó évtizedben végbement.

Ennek a változásnak lényege abban foglalható össze, hogy a magyar jogszabályalkotó korábban — 1970 előtt — a védjegyet oly szorosan,, elválaszthatatlanul kötötte a vállalathoz, hogy annak átruházását csak a vállalattal együtt tartotta megengedhető-109