Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)

Bevezetés

Az új védjegyek kialakításáról szóló útmutató hiánya következtében a hazai védjegykonstrukciós munkából hiányzik a tervszerűség is, ami pedig a gazdasági eredményesség egyik alapvető feltétele. Űj védjegyek kialakítása alkalmával az egyik szakember a fantáziaszavakat ajánlja, a másik fonetikai alapokon az eredeti hangzású, különleges csengésű szavakra esküs^jk, a harmadik azon fáradozik, hogy vállalata nevéből képezzen valamiféle védjegyet. Akad olyan is, aki az áru tulajdonságaival vagy rendeltetésével összefüggésbe hozható védjegy kialakításán munkálkodik. Ugyanez a helyzet az ábrás védjegyek megválasztásával. Ezeknél általában a grafikus pillanatnyi ötlete dönti el, hogy milyen lesz a védjegy, a vállalat csak a legritkább esetben jelöl meg számára irányelveket.

Az új védjegyek megválasztása során ez idő szerint a próbálgató (próba-szerencse) módszert alkalmazzuk. Ennek a próbálgató módszernek az emberi haladás minden területén nagy jelentősége volt és van ma is. Hosszú évszázadokon keresztül a technika is e módszer segítségével fejlődött. A fejlődésnek ez az útja azonban lassú, bizonytalan, s éppen ezért igen költséges is. Hogyan lehetne mégis ezeket a veszteségforrásokat csökkenteni? Talán úgy, hogy a világsikert aratott védjegyek felépítését tanulmányozzuk, analizáljuk. Ezekből azután bizonyos általános (elméleti) következtetéseket lehetne levonni az új védjegyek felépítése, kialakítása és használata során követendő eljárásra nézve.

Az elmélet pontosan azzal szolgálja az emberi haladást, hogy a próbálgató módszerből származó veszteségforrások csökkentésével meggyorsítja a haladás ütemét, valamint nagyobb biztonságot nyújt a fejlődés számára. Az elméleti ismeretek segítségével ugyanis a különböző ötletek egy részéről már eleve ki lehet mutatni, hogy meddők, vagyis hogy kipróbálásuk fölösleges. Ezenkívül az elmélet isme-S