Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)

II. A védjegy népgazdasági jelentősége

port vagy „Tibi” csokoládét vásárolnak, akkor a védjegy alapján választják ki az árut. A vásárlások alkalmával a áru nevét a vevők gyakran már nem is használják, egy csomag „Rapid”-ot vagy „Ultrát”-t, két „Tibi”-t stb. kérnek-. XTogyasztók tehát a védjegyhez bizonyos képzeteket, mégpedig egy bizonyos, meghatározott, állandó minőség képzetét fűzik. A védjegy tehát a kereskedelmi forgalom eredményeképpen önállósult fogalommá alakul át. Ez viszont a szocialista iparra és kereskedelemre azt a kötelezettséget rója, hogy a védjegyes árukat tartósan egy és ugyanazon minőségben állitsa elő és hozza forgalomba.

Hasonló a helyzet a többi baráti országban is. Vegyük például Csehszlovákiát, melynek védj egy kultúrája a népi demokratikus országok közül a legfejlettebb. Csehszlovákiában az ,.Alpa” sósborszesz, az „Elida” szappan, a ,,Koh-i- N’oor" ceruza a fogyasztók körében olyan fogalommá vált, hogy a vevők nem is ismerik már az előállító gyár nevét, hanem az áru fogalma tudatukban a védjegy fogalmával azonosult, s a védjegy képzetéhez bizonyos minőségi tulajdonságokat asszociálnak.

Eckloff, a Német Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi miniszterének helyettese egy előadásban arról számolt be, hogy a középkorú és idősebb német vásárlók még ma is igen jól emlékeznek olyan régi német védjegyekre, amelyek pedig már tizenöt éve nincsenek forgalomban, és a fogyasztók azokat nem is láthatták. Ügy gondolom, ez a megállapítás valamennyi ország fogyasztóközönsége tekintetében találó, hiszen ki ne emlékezne nálunk még ma is a ..Bally”, „Del-Ka”, ..Bata” védjegyek közül legalább egyikre vagy másikra. Pedig ilyen védjegyű cipők hazánkban is tíz-húsz éve nincsenek kereskedelmi forgalomban.

3* - 3i 35