Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)
IX. A védjegy használata
között ritkaságszámba megy az olyan, amelyiknek legalább 8—10 áruvédjegye van. Pedig könnyűiparunk számára is bizonyára előnyös volna, ha egyes sikerültebb cikkeit áruvédjegyekkel látná el. Ezért véleményem szerint az egészséges fejlődés azt kívánná meg, hogy minden vállalatnak egy vállalati és egy tartalékvédjegye legyen (utóbbi a gyengébb minőségű árukra), valamint ezen felül kiemelkedő termékeire néhány áru védj egyet is alkalmazzon. Térjünk most át a felvetett kérdés nehezebbik részére, vagyis arra az esetre, amikor a profilozás alkalmával nem áruvédjegyek, hanem a vállalati védjegyek hovatartozandósága felől kell dönteni. Annak a kérdésnek eldöntésénél, hogy a vállalati védjegy kié legyen, a profilozást elrendelő felügyeleti szervnek kell vagy a profilozás elrendelése alkalmával, vagy azt követően határoznia. Tekintettel arra, hogy az állami vállalatok védjegyei az állami szocialista vagyon részei, nyilvánvaló, hogy a határozathozatal joga az államot illeti. Minthogy az államot pedig ilyen esetekben a profilozást elrendelő állami szerv személyesíti meg, ő gyakorolja a döntési jogot is. Milyen irányelvek vezessék azonban az államot, vagyis a profilozást elrendelő felügyeleti szervet határozata meghozatalánál? Igen nehéz erre a kérdésre olyan választ adni, amelyik minden elképzelhető esetre megnyugtató feleletet tartalmaz. Ezért elégedjünk meg azzal, hogy csak néhány szempontot adunk e kérdés eldöntéséhez: a védjegyet annak a profilutód vállalatnak kell megkapnia, amely a szétprofilozott vállalat termelésének nagyobb részét folytatja (különösen az exporttermelést), vagy pedig annak a profilutód vállalatnak, amelynek profiljába a piacon (különösen a külföldi piacon) legnagyobb sikert elért és legkeresettebb cikkek tartoznak stb. A felvetett kérdés eldöntését iparpolitikai és 210
