Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)

IX. A védjegy használata

gondosan ügyelnek védjegyeik jó hírnevére. Az Egyesült Izzó például olyan gyártmányait, amelyeknek szabadalmi helyzete külföldön nem tisztázott kellőképpen (vagyis bizonyos veszély áll fenn arra nézve, hogy a szóban forgó gyártmányt külföldön, mint külföldi szabadalomba ütközőt esetleg perrel megtámadják), nem a világhírű „Tungsram” védjeggyel, hanem egy úgynevezett tartalék véd jeggyel exportálja. Ezzel az eljárással eleve megakadályozza azt, hogy egy netaláni szabadalmi per árthasson a „Tungsram” védjegy jó hírnevének. A Ganz Árammérőgyár új gyártmányait, amelyekről majd csak több éves használat fogja bebizonyítani, hogy ugyanolyan tartósak-e, mint a jelenlegiek, inkább védjegy nélkül exportálja, mintsem hogy vállalja azt a kockázatot, hogy a felhasználás során esetleg jelentkező és előre meg nem jósolható hiányosságok (például rövidebb élettartam) veszélyeztethessék a „Ganz” védjegy jó hírnevét. Majd ha a forgalombahozatalt követő néhány éven belül bebizonyosodik, hogy ez a jelenlegi új gyártmány ugyanolyan jó, mint a régebbi, akkor fogja csak a vállalat ezt a gyártmányfajtát is „Ganz” védjeggyel ellátni.

Ezek az intézkedések példaként állíthatók iparvállalataink elé.

De a meggyőzés eszközein túl, a felelősség kérdésére is fel kell hívnunk a figyelmet.

Az állami vállalatok és szövetkezetek védjegyei társadalmi vagyont képeznek. A védjegyekkel folytatott hanyag, felületes gazdálkodás, a védjegy értékének belföldi vagy külföldi lerontása tehát azt jelenti, hogy az ilyen vállalatok hanyagul gazdálkodnak a társadalmi vagyonnal. Ennek pedig nemcsak polgári jogi (a mulasztó dolgozónak kártérítési felelőssége), hanem büntetőjogi következményei is lehetnek. Ha nincs is tudomásunk arról, hogy az ügyészség ilyen tényállás mellett, a társadalmi vagyon büntetőjogi

201