Vida Sándor: A védjegy és az ipari termékek értékesítése (Budapest, 1962)

I. Alapfogalmak. A védjegy története

A nemzetközi kereskedelem kibontakozásával a védjegyek az egyes városok, illetőleg országok határain túl is hatni kezdtek. Az exportra dolgozó ipar és a külkereskedelem nemzetközi védjegyeket igényelt, ami nem csekély feladat élé állította a védjegyek alkotóit. Olyan védjegyeket kellett konstruálniuk, amelyek a különböző igényű, különböző kultúrájú és nyelvű vásárlók számára egyaránt megfelelőek. Ez pedig nem könnyű dolog. Ennek ellenére ma már szép számmal vannak olyan védjegyek, amelyeket jóformán az egész világon ismernek: a „Martini”, az ,,Odol”, a „Fiat” például olyan fogalmakká váltak, amelyeket a legegyszerűbb európai emberek is ismernek.

De miként a filmsztárok közül is csak keveseknek jut osztályrészül a világhír, éppúgy a védjegyek között is aránylag kevés sztár van. Nagyobb részük csupán olyan hatalmas tömeget alkot, amelynek áttekintése ma már a szakember számára sem könnyű. Jellemző, hogy csak Magyarországon évente több mint 10 000 új védjegyet jelentenek be (ezek döntő többsége külföldi, nemzetközileg lajstromozott védjegy). így még egy ilyen kis országban is, mint amilyen Magyarország, a lajstromozott védjegyek száma 1960. december 31-én 130 470 volt. Az egész világon bejegyzett és használt védjegyek számát ennek legalább tizenötszörösére, vagyis kb. kétmillióra becsülhetjük.

Nyilvánvaló, hogy a védjegytulajdonosok valamennyi országban azt szeretnék, ha az ő védjegyük volna a legértékesebb, vagyis a „sztár” a szakma védjegyei között. Minthogy pedig a nemzetközi versenyben hazai iparunk, kereskedelmünk sem maradhat el a többi ország iparától, kereskedelmétől, nekünk is arra kell törekednünk, hogy meglevő védjegyeink értékét növeljük, valamint hogy azoknál a vállalatoknál, amelyek nem rendelkeznek védjeggyel, minél több értékes új védjegyet alakítsunk ki.

2 A védjegy _ 31

17