Gazda István et al. (szerk.): Találmányok, szabadalmak. Műszaki alkotások jogvédelme és értékesítése (Budapest, 1985)

II. Szabadalmazható és a szabadalmazás köréből kizárt találmányok

Az Szt. 6. § (3) bekezdése intézkedik arról is, hogy ha az egyezés a korábbi elsőbb­ségű szabadalom tárgyával csak részleges, akkor a találmányra a szabadalmi oltalmat csak a megfelelő korlátozással lehet megadni. Előfordulhat — és gyakran elő is fordul —- az is, hogy két hasonló tárgyú szaba­dalmi bejelentés közül a korábbi teljes egészében, vagy egyes részeiben tartalmazza a későbbi elsőbbségű bejelentés anyagát. Ilyenkor — minthogy egyik anyag sincs publikálva, tehát az újdonságrontás klasszikus esete nem áll fenn — igényrontásról beszélünk. E tekintetben a bírósági gyakorlat azt a követelményt állítja fel, hogy a korábbi — a találmány tárgyát ismertető — szabadalmi leírás csak akkor igényrontó, ha a szabadalmazás céljából bejelentett későbbi találmány főigénypontja(i) megegye­­zik(nek) a korábbi szabadalmi leírás főigénypontjával (3. sz. jogeset). Ha a vizsgálat során az OTH észleli ezt a körülményt, a későbbi elsőbbségű bejelentés engedélye­zési eljárását felfüggeszti a korábbi elsőbbségű bejelentésre vonatkozó eljárás befejez­­téig, és engedélyezés esetén az igénypontok összevetése alapján veszi figyelembe a ko­rábbi elsőbbségű bejelentésnek a későbbire gyakorolt igényrontó hatását. Előfordul­hat azonban, hogy csak a közzétételnél derül ki az igényrontás fennállása, az észre­vételek alapján. Ilyenkor kizárólag az igénypontok alapján történik az elutasítás, vagy részleges egyezés esetén, a megfelelő korlátozás. Megemlítendő még, hogy a szabadalmi törvény a szabadalmi oltalomból kizárt találmányok között nem említi például a tudományos tantételeket vagy elveket, illetve a honvédelmi vonatkozású találmányokat. Ennek az az oka, hogy a tudomá­nyos tantételek és elvek nem műszaki jellegű szellemi alkotások, továbbá a gyakor­lati alkalmazhatóság szabadalomjogi értelmezését sem elégítik ki, ezért az Szt. 4. §-a és 5. §-a alapján nem szabadalmazhatok. A honvédelmi vonatkozású találmányok vi­szont szabadalmazhatok, azonban különleges feltételek mellett, titkos eljárás alap­ján. Előfordulhat, hogy valamely találmány egy korábban engedélyezett szabadalom tárgyának továbbfejlesztésén alapul. Ha ez a továbbfejlesztés olyan szintű, hogy azt az OTH szabadalom engedélyezésére alkalmasnak találja, de megvalósítása csak a még érvényes korábbi szabadalom tárgyának megvalósításával biztosítható, úgy ún.,,függő szabadalom” esete forog fenn, és a megvalósítás csak a korábbi szabada­lom szabadalmának engedélyével történhet meg. 4. Növény- és állatfajták szabadalmazhatósága A mikroorganizmus törzsek szabadalmazhatóságának feltételei vonatkozásában az Szt. külön anyagi jogi előírásokat nem tartalmaz. (Az eljárásjogi előírásokra nézve vö.: III/4. rész.) Az ilyen találmányok tekintetében ezért a törvény általános rendel­kezései irányadóak. Éppen a fordítottja a helyzet ennek az új növény- és állatfajták szabadalmazható­sága vonatkozásában. 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom