Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)

Második rész. A magyar szerzői jog

Szjt 7. §. A szerzői jog egysége

A megoldással nemigen büszkélkedhet a szerzői jog elmélete: a folklór művek védelmét belekényszerítette a névtelen művek (a névtelen, de egy ember által alkotott művek!) Prokrusztesz-ágyába, s körülírta olyan feltételekkel (ismeretlen szerző, akiről feltehető, hogy meghatározott ország polgára, ki nem adott mű, a nemzeti törvényhozás által fellépésre feljogosított szervezet), amelyekből ember legyen a talpán, aki külön magyarázat nélkül megérti, hogy itt valójában népművészeti, egyes személyhez nem kötődő alkotásokról van szó.

A védelem — reméljük a fiatal fejlődő országok érdekében — talán hatékonynak fog bizonyulni. Mindenesetre a mi törvényünk is felvette ezt a stockholmi szöveg által lehetővé tett szabályt, s a Vhr 4. §-ának (2) bekezdése a Szerzői Jogvédő Hivatalt bízta az ilyen igények érvényesítésével. Esetleg a hazai népcsoportok népi művészetének alkotásai (pl. még ki nem adott cigánydalok) esetében a szabály gyakorlati érvényesülésére is sor kerülhet.

E művek védelmi idejének számítását lásd a 15. §-nál.

7. §. A szerzői jog egysége

7. §. A szerzőt művével kapcsolatban személyhez fűződő jogok és vagyoni jogok illetik meg.

A törvénynek ez a szabálya szerkezetileg átvezet a következő két fejezethez, a személyhez fűződő jogok és a vagyoni jogok tárgyalásához.

Művünk elméleti részében (lásd az Első rész VII. fejezet 6 — 7. pontjában) kíséreljük meg annak kifejtését, hogy a szerzői jog néven összefoglalt jogosítványoknak ez a két nagy csoportja voltaképpen egységet alkot, amelyben az egyes részjogosítványok egymásra tekintettel, egymástól függően léteznek és működnek. Az egyes részjogosítványokkal pedig a most következő két fejezetben foglalkozunk részletesen.