Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
VII. A szocialista szerzői jogi elmélet 9. Történeti vizsgálataink során már láttuk, hogy a szerzői jog tulajdonjogi koncepciója talán ott került a legelviselhetetlenebb ellentmondásba önmagával, hogy a tulajdonjog mindaddig fennáll, amíg tárgya létezik, s tartalma mit sem változik annak folytán, hogy az az eredeti tulajdonos vagy annak akárhánvadik jogutóda javára áll fenn. A szerzőt művéhez, s rajta át a társadalomhoz fűződő viszony ezzel szemben — személyi természetű lévén — szükségképpen kötődik a szerző személyéhez, s halálával akarva-akaratlanul módosul. Minden kísérlet, ami valamiféle „örök” szerzői jogot kívánt a jog mindenhatónak vélt parancsával statuálni, eleve kudarcra volt ítélve, nem viselhette el a társadalmi gyakorlat kritikáját. Éppen ezért objektív társadalmi valóságnak kell tekinteni, hogy a szerzői jog tartalma nem egyszer s mindenkorra adott, hanem különböző ténybeli módosulások következtében időben változó. Módosul már a szerző életében is, amennyiben például a mű nyilvánosságrahozatalával az erre irányuló jog megszűnik, az eredetileg teljes tartalom szükségképpen beszűkül. A másnak engedett felhasználási jog ugyancsak megszorítja a szerzői jog tartalmát, rövidebb-hosszabb időre. Miként módosul a szerzői jog tartalma a szerző halála után? A történeti részben nyomon követhettük, hogy a szerzői jogot, úgyszólván megszületésétől, kezdeteitől fogva, mindenkor örökölhetőnek tekintették, legfeljebb abban volt különbség, hogy az így megörökölt szerzői jog mennyi idővel élte túl a szerzőt, meddig szolgált az örökösök javára. De vajon azzal, hogy a szerző meghal, s joga másvalakire — özvegyére, gyermekére, végrendeleti örökösére — száll, változatlan maradhat-e ez a jog? Amíg a szerzői jog személyiségi jellegét nem, vagy nem kellő világossággal ismerték fel, ez nem okozott a jogi dogmatika számára nehézséget. Ha a szerzői jogot olyasféle vagyoni jogosítványnak tekintjük, mint pl. egy részvényt (ez is „immateriális” jószág!), nem nehéz elfogadni, hogy a szerzői jog is ugyanolyan közömbösen viselkedik azzal szemben, hogy ki a jog kedvezményezettje, mint például a részvényben megtestesülő jogok szempontjából közömbös, hogy azt maga a részvény első megszerzője gyakorolja vagy akárhánvadik jogutóda. Mihelyt azonban a polgári elmélet kezdi felismerni a szerzői jog szemé lyiségi elemeit, ez tüstént kérdésessé teszi, hogy azonosnak tekinthetjük-e a szerzői jog területén a jogutódlást a vagyoni jogok általános jogutódlási szabályaival. A személyhez fűződő jogokat a törvény azért biztosítja a szerzőnek, mert ő alkotta a művet, mert a mű személyiségének külső kifejezése. Imputálhatjuk-e a leghűségesebb élettársnak, a legszeretőbb gyermeknek — nem is szólva az öröklés véletlenszerű alakulása folytán örökössé váló távoli rokonokról —, hogy a szerző művészi vagy tudományos elgondolásait éppúgy képviselhetik, mint maga a szerző? Azörökösöket a szerzői jog már nem alkotói minőségükben, hanem lényegében kegyeleti alapon illeti. A szocialista jogfelfogás szerint halott ember nem lehet jogok és kötelezettségek alanya. így az örökösök sem gyakorolhatják az elhunyt szerző személyhez fűződő jogait, hanem az öröklés megnyíltával keletkező saját, szerzői jogi jellegű kegyeleti jogaikat. Ennek kö-73 A szerzői jo^ időbeli változásai
