Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)

Függelék

2. Fű?melék — Az egyes műfajok szabályai II. Hivatásos előadóművész közreműködésével rendezett műsoros előadások 3. §. (1) Műsoros előadáson tiszteletdíjért vagy egyéb ellenszolgáltatásért csak az léphet fel, akinek részére a Művelődésügyi Minisztérium (Nép­művelési Minisztérium), vagy az általa megbízott szerv hivatásos előadó­­művészi működési engedélyt adott ki. Más szerv által kiadott engedély hivatásos előadóművészi működésre nem jogosít. A működési engedélyek tekintetében egyébként továbbra is a 11 — 2—14/1954. (Np. K. 8 — 9.) Np M számú utasítás rendelkezései irányadók. (2) Hivatásos előadóművész közreműködésével rendezett műsoros elő­adások megtartásához — a 16. §-ban és a 17. § (1) bekezdésében foglalt kivételektől eltekintve — a) az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság (a továbbiakban: Igazgatóság)* által kiadott rendezési engedély és b) a megyei (megyei jogú városi) tanács vb. művelődésügyi osztályának, Budapesten a kerületi tanács vb. népművelési csoportjának (a továbbiak­ban: művelődésügyi osztály) műsorengedélye szükséges. (3) Hivatásos előadóművész közreműködésével rendezett műsoros elő­adás esetén a rendezőszerv rendezési díjat (2. számú melléklet) köteles fizetni. A rendezési engedély a rendezési díj megfizetése nélkül érvénytelen. (4) A rendező szerv köteles a műsorengedélyt a területileg illetékes rendőri szervvel láttamoztatni. A láttamozásra Budapesten a kerületi, városokban és járási székhelyeken a városi, illetőleg járási rendőrkapitány­ság, községekben a községi rendőrőrs, illetőleg a rendőrség körzetmeg­bízottja illetékes. A műsorengedély a rendőrség láttamozása nélkül érvény­telen. 4. §. (1) A rendezési engedélyt — az 1. számú melléklet szerinti nyomtat­vány felhasználásával — a műsoros előadás időpontja előtt legalább 15 nappal kell kérni. Minden egyes műsoros előadáshoz külön nyomtatványt kell — négy példányban — kiállítani és az Igazgatóságnak megküldeni. (2) Az Igazgatóság a műsoros előadás engedélyezése kérdésében a kérelem kézhezvételétől számított 3 napon belül dönt. Az előadás enge­délyezése esetén megállapítja a rendező szerv által fizetendő rendezési díj és szerzői jogdíj összegét, valamint felülvizsgálja a kifizetni tervezett fellépti díjakat és a rendezési engedély (1. sz. melléklet) két példányát a rendező szervnek megküldi. (3) A rendezési díj mértékét a 2. számú melléklet, a hivatásos előadó­­művész közreműködése esetén fizetendő szerzői jogdíj mértékét a 3. számú melléklet tartalmazza. A 3. számú melléklet szerint kell a szerzői díjat számítani, ha az előadás belépődíjas, vagy az előadást belépődíj nélkül rendezik, de a közreműködők díjazásban, illetőleg a ténylegesen felmerült és indokolt költségeiket meghaladó térítésben részesülnek.** * Az állami Hangverseny- és Műsor igazgatóság megszüntetése- folytán az engedélyt a 149/1965. (M. K. 15.) MM számú utasításban meghatározott hatásköri megosztás szerint az Országos Filharmónia, illetve az Országos Bendezői Iroda adja ki. ** A4. § (3) bekezdésének utolsó mondatát a 18/1970. (XI. 29.) MM számú rendelet 1. §-a iktatta be. 524

Next

/
Oldalképek
Tartalom