Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)

Függelék

Szr - Színpadi szerződések, 2/1970. (111. 20.) MM rend. Vegyes rendelkezések 16. §. A megírási és az előadási szerződés írásbafoglalásán felül írásban kell megtenni a feleknek a szerződés alapján vagy annak folytán szükséges további jognyilatkozataikat is. 17. §. A műnek a színház részére átadott kézirata — ideértve a partitúra és a zongorakivonat kéziratát is — eltérő szerződési rendelkezés hiányában a szerző tulajdona marad és azt a felhasználási jog gyakorlása szempont­jából indokolt idő után a szerző részére vissza kell adni. 18. §. (1) A rendelet hatálya alá tartozó szerződést és annak módosí­tását a színház köteles 8 napon belül a Szerzői Jogvédő Hivatalnak két eredeti példányban megküldeni. (2) A színpadi mű megírására vagy nyilvános előadására kötött szerző­dés alapján a szerzőt megillető díjat vagy a díjra folyósított előleget a színház a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz köteles befizetni. A Szerzői Jogvédő Hivatalhoz történt befizetést a szerző részére teljesített fizetésnek kell tekinteni. 19. §. A felek fizetési kötelezettségeiket az esedékességtől számított lő napon belül kötelesek teljesíteni. 20. §. Az Szjt 38. §-ának azokban az eseteiben, amelyekben a műked­velő művészeti csoport a szerző külön hozzájárulása nélkül díjazás ellené­ben jogosult a színpadi művet előadni, a díjazásra a külön jogszabályban megállapított díjtételeket kell alkalmazni és a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz befizetni. 21. §. (1) A színpadi mű szerzőjét — több szerző esetén valamennyi szerzőt együttesen — legfeljebb 12 000 Ft-ig terjedő külön díj illeti meg, ha a színház élő magyar szerző eredeti színpadi művének előadásával a bemutatótól számított 1 éven belül a) prózai (verses) mű esetében Budapesten 40, vidéken 20; b) operett vagy zenésjáték esetében Budapesten 100, vidéken 40; c) opera, daljáték, balett esetében Budapesten 20, vidéken 10 előadáson a bevételi tervét teljesítette. (2) A különdíj összegét esetenként a művelődésügyi miniszter állapítja meg és intézkedik annak kifizetéséről. 22. §. A felek kivételes esetekben megállapodhatnak abban, hogy más művének átdolgozásával vagy feldolgozásával alkotott színpadi művet — amennyiben az az eredeti szerző művétől lényegesen eltér, s attól függet­lenül egyéni, önálló alkotásnak tekinthető — a díjazás szempontjából úgy tekintik, mintha azt más szerző művétől függetlenül alkották volna. 23. §. Az előadási szerződés, illetőleg a 21. § alapján járó díjon felül a művelődésügyi miniszter nívódíjjal jutalmazza az élő magyar szerzőt, ha nyilvánosan előadott színpadi műve kiemelkedő színvonalú. A mű nívó­­díjra való érdemességét, valamint a nívódíj összegét a művelődésügyi miniszter állapítja meg és gondoskodik annak kifizetéséről. 24. §. (1) Ez a rendelet az 1970. évi‘január hó 1. napjával lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően kötött szerződésekre kell alkal­mazni. (2) A színházaknak és más rendezőszerveknek színpadi művek megal­511

Next

/
Oldalképek
Tartalom