Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Elméleti alapvetés jogosulatlan utánnyomásával szemben. A szerzőkkel és előadóművészekkel való megállapodás közvetlenül nem nyújt védelmet a lemezgyártónak az általa készített lemezfelvétel mások által való többszörözése ellen. A lemezgyáraknak sui generis védelemre volt szükségük, ami a szerzői jog árnyékában, az előadóművészek jogállásának kiépítése kapcsán, mintegy továbbszármaztatott teljesítménv-védelem formájában lelt jogdogmatikai megalapozást. Az előadóművész teljesítményének jogosulatlan rögzítésével, többszörözésével és közvetítésével szemben a német bírói gyakorlat sokáig (így a nyugatberlini Landgericht még 1957. július 8-i, a „Deutsche Orchestervereinigung” javára szóló ítéletében is) a szerzői jog talaján, az adaptáció fogalmának erőltetett kiterjesztése révén kísérelt meg védelmet nyújtani. Miután 1961-benRómában 26 állam nemzetközi egyezményt írt alá az előadóművészek, hangrögzítők és rádió-, tévészervezetek védelmére (melyet ugyan máig csak 11 állam iktatott törvénybe), az 1965. évi nyugatnémet törvény már a rokon jogok körében rendezi az előadóművészek teljesítményvédelmét és ugyanezen az alapon a hanghordozók gyártóinak védelmét is. A felhasználói teljesítményvédelemnek a szerzői jogi törvény keretében való rendezését Angliában megkönnyítette a copyright korábban már elemzett fogalma, amely lényegében ma is a kezdeti többszörözési jogra utal; nem kapcsolja a szellemi alkotásokra vonatkozó jogokat szorosan a szerző személyéhez és ezért formailag is arra ösztönöz, hogy a mű ipari felhasználóját is a szerzői jogi törvény alapján védjék. Az 1956. évi angol törvény tizenkét szakasza foglalkozik a fonogrammokon a gyártójuk javára fennálló copyright kérdéseivel és 1971-ben az UkSA szerzői jogi törvényébe is felvették a hanglemezeken fennálló copyright-ra vonatkozó rendelkezéseket. Hasonló alapon igényeltek és kaptak jogi védelmet a legtöbb új szerzői jogi törvényben a rádió- és televízió vállalatok is adásaik tekintetében. Az újabb törvények általában tiltják az adás más adó által való továbbsugárzását, az adás mások által való rögzítését nyilvános adás céljaira és magát a rögzített adás sugárzását, valamint az adásnak a vevőkészülék útján történő nyilvános közvetítését is. Példaként ismét az 1956. évi angol szerzői jogi törvényre utalunk, amelynek második része java hányadában a mozifilmek, rádió- és tv-adások védelmével foglalkozik. A tőkés társadalom szerkezetével magyarázható, hogy a rádió és televízió rohamos gazdasági kiépülése eredményeként a sugárzó vállalatok „rokonjogi” védelme mind nemzeti, mind nemzetközi szinten máris sokkal alaposabb jogi rendezést nyert, mint a szerzői alkotások sugárzás céljaira történő felhasználásának elsődlegesen szerzői jogi kérdései. Amíg a szocialista szerzői jogi törvények e téren a megfelelő egyensúly biztosítására törekszenek, a tőkés szerzői jog fejlődésében a szerzői érdekvédelmi szervezeteknek fokozott erőfeszítéseket kell tenniük a szerzői jogi és rokonjogi védelmek szerzőkre nézve sérelmes aránytalanságának felszámolására. 44
