Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
Ebnél et i ala pvetés jogát is. A versenyjogi szemlélet figyelmen kívül hagyja az alkotás személyes folyamatából adódó érdekek védelmét. Nem veszi észre továbbá, hogy már a legelsődlegesebb személyhez fűződő jogok is vagyoni érdekű jogosultságokkal fonódnak össze, mint arra már a nyilvánosságra hozatal felőli döntés joga kapcsán rámutattunk. A szerzői jog személyiségi és vagyoni érdekű egysége ellene szegül Elster ama elképzelésének is, amely szerint csupán a verseny következtében adódó vagyoni érdekű jogosítványok avatják az alkotó jogát teljes értékű szerzői joggá, az eredetileg „semleges” szerzői jogosultsággal szemben. Az alanyi szerzői jognak nincs valamiféle steril létszaka, amelyet csupán a verseny emelne a teljesség rangjára. 8 végül nem alkalmas a versenyjogi koncepció a szellemi alkotások különböző területeinek más jogterületektől való elhatárolására sem. Elster tételeit — verseny mint védelmi indok, és versenycélzat, versenyzés mint vagyoni érdekűvé alakító tartalmi momentum — az árutermelés bármely szektorára ki lehetne terjeszteni és azonos okfejtéssel alkalmazni például a dologi tulajdonjog kapcsán is. A francia droit moral | 4. Az 1793. évi francia szerzői jogi törvény klasszikus tulajdonjogi koncepciója idővel Franciaországban is elégtelennek bizonyult a szerzői érdekek védelmére. Az ítélkezési gyakorlatban fokozatosan kiépült a szerzők személyiségi igényeit megalapozó droit moral, a „szerzői erkölcsi jog” önálló intézménye is. Elvétve már a XIX. század bírói gyakorlatában is tükröződnek a francia szerzők személyiségi, „erkölcsi” természetű érdekeik érvényesítésére irányuló törekvései. A párizsi törvényszék 1828-ban, a lyoni bíróság 1845-ben adott helyt „morális” igényekre alapított kereseteknek. A párizsi semmitőszék viszont 1842-ben törvényes alap hiányában megtagadta szerzői személyiségi jogok elismerését. Ugyancsak elutasító ítéletet hozott a párizsi törvényszék 1850-ben (Rec. Sirev 1828. 2. 5; 1842. 1. 385; 1845. 2. 469; Dalloz Périodique 1852. 2. 159.). A „droit moral” fogalmi kiépülése és bírói elismerése szempontjából csupán a XX. század eleje óta,beszélhetünk egységes francia ítélkezésről, amikor a párizsi semmitőszék 1902. VI. 25-i ítéletében tartalmilag körülírta, mit kell a droit moral körébe tartozónak tekinteni (Lecocq ügy; Dalloz Périodique, 1903. I. 5.). Addigra már a francia judikatúrában és jogelméletben egyaránt érződött a német szerzői jogi fejlődés hatása, így különösen Kant személyes jogról szóló tana, a tulajdonjog elvi alapjaival szakító német szerzői jogi kodifikációk a XIX. század második felében, Kohler dualista felfogáson alapuló, önálló „Individualrecht” elmélete és Gierke személyiségi jogi koncepciója. A francia irodalomban először Morillot írt a többszörözési jog személyes jellegéről. („De la personnalité du droit de copie qui appartient á un auteur vivant”, 1872.) A droit moral átfogóbb kifejtésére azonban csak a párizsi semmitőszék említett ítélete után került sor, így az elsők között C. Aussy 34
