Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Második rész. A magyar szerzői jog
Szjt 17. §. A) Idézés amihez a szerző hozzájárulása szükséges, kivéve a szabad felhasználást [Szjt 17. § (2) és 19. § (1) — (2) bek.]. Az idézés jogossága alapvetően attól függ, hogy a megengedett terjedelmet ne lépje túl. E vonatkozásban az Szjt kritériumként „az átvevő mű jellege és célja által indokolt” terjedelmet írja elő. Az idézés megengedett terjedelmével függ össze a törvénynek az a rendelkezése, amely szerint a nyilvánosságra hozott műnek csak a „részletét” szabad idézni. Törvényünk tehát elvileg arra az álláspontra helyezkedik, hogy idegen mű teljes egészében nem idézhető. Eltekintve azonban ettől az egyetlen megszorítástól (amelyre alább még visszatérünk) az Szjt semmiféle olyan rendelkezést nem tartalmaz, amelynek alapján bármilyen általánosan érvényes mérce lenne megállapítható az idézés megengedett leghosszabb terjedelmére vonatkozólag. Minden konkrét esetben végső soron bíróság hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy az adott idézés a megengedett, azaz az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelmet meghaladja-e vagy sepi. Az 1969. évi új szerzői jogi törvény tehát elejti az 1921. évi régi szerzői jogi törvénynek az ún. kis- és nagy citátum között az átvevő mű műfajától függő megkülönböztetését. Az idézés jogát nem korlátozza a „rövid” idézetekre egyetlen műfajban sem. Szorosan összefügg ezzel, hogy az általános szabály az idézés megengedett terjedelmét nem az idézett mű terjedelméhez viszonyítva állapítja meg. Az új szerzői jogi törvény tehát a korábbi törvényhez képest bizonyos értelemben kiterjesztette az idézés jogát, de ugyanakkor meg is szorította, mert a terjedelmét érdemi kritériumhoz: az átvevő mű jellegéhez és céljához igazodó indokoltsághoz kötötte. Az idézési jog terjedelmének a „rövid” idézetekre való mechanikus korlátozása egyébként ellentmondana az alkotómunka elősegítéséhez fűződő társadalmi érdekeknek, azaz az Szjt legalapvetőbb céljának. Túllépi az idézés a megengedett terjedelmet, ha öncélúvá válik. Öncélú idézetről akkor beszélünk, ha az átvevő mű lényegében csak az idegen mű (vagy művek) közlésére szorítkozik és így az idézés a saját alkotás pótlására szolgál. Szerzői jogi szempontból nem minősül idézésnek, tehát mint szabad felhasználás nem megengedett, más mű részeinek mechanikus átvétele néhány szűkös megjegyzés vagy rövid összekötőszöveg kíséretében, amikoris az átvevő mű és az idézet között nincs érdemi tartalmi összefüggés, hanem csak mesterséges, formális kapcsolat. Az idézetnek ugyanis belső szerves összefüggésben kell állnia az átvevő mű önálló tartalmával. Ez többek közt akkor áll fenn, ha az átvevő műben az idézet a saját mondanivalóhoz kapcsolódik, ezt világítja, magyarázza meg, a saját álláspont igazának bizonyítását támasztja alá, idegen nézeteket bírál, a különböző álláspontok elemzését szolgálja stb. Az idézés megengedett terjedelmét determináló másik tényező az átvevő mű jellege. Műfajilag a tudományos műveknél van az idézésnek a legnagyobb indokoltsága; a tárgyalási módszernek is nagy a jelentősége, az idézés megengedett terjedelme szempontjából. Polemikus módszerben írt műveknél az idézett ellentétes álláspontokkal való vitatkozás útján fejti ki a szerző a saját önálló nézeteit, aminek egyik klasszikus példája Engels „Anti Dühring”-je. Hí
