Benárd Aurél - Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve (Budapest, 1973)
Első rész. Történeti és elméleti alapvetés
I. Bevezetés Az i. e. 2000 körül teleírt kappadókiai táblák túlnyomórészt jogi szövegeket tartalmaznak. Hammurabi babyloni törvényoszlopa i. e. 1728-ban 282 szakaszával már a meglevő jogrend reformját célozta. Mózes törvényeinek eredete az i. e. 14. századra tehető. Drakon i. e. 621-ben kodifikálta a korai Athén szigorú jogát, amelyet már 594/3-ban felváltottak a Solon-íéle jogi reform törvényei. Rómában i. e. 451-ben szabályozta a tizenkéttáblás törvény a társadalmi viszonyokat; rendelkezéseit rövidesen túlhaladta az elkövetkező évezred dinamikus jogfejlődése, amely a középkor küszöbén Justinianus 50 könyvből álló kódexében talált rostáló és kiegészítő összefoglalásra (529 — 534 i. u.). A jogi szabályozás tehát híven követte és egyengette a rabszolgatársadalmak kibontakozásának minden szakaszát. A felsorolt törvények a korabeli társadalmi viszonyok minden számottevő területét rendezték. Annál feltűnőbb, hogy a szerzői jognak még csak elemeit sem fedezhetjük fel, nemhogy a korai ókorból ránkmaradt adalékokban, de a római jog fejlett justinianusi rendszerében sem. Évszázadok hosszú sora telt el anélkül, hogy a művészet és az irodalom társadalmi méretű kibontakozása a sajátos alkotói érdekek államilag szankcionált, jogi elismerését eredményezhette volna. A szerzői jog létrejöttéről csupán a polgári társadalmak hajnalán beszélhetünk. A szerzők jogi védelmének késői kialakulása és mindmáig sajátos jellege csak a társadalmi fejlődés összehasonlító-történeti elemzésével magyarázható: ahhoz, hogy a szerzői jog kialakulhasson, előbb a szellemi alkotások ipari-kereskedelmi hasznosításának technikai és társadalmi előfeltételeit kellett a fejlődésnek magával hoznia. A szerzőség tudatának kialakulása a görög és a római társadalmakban 2. A szerzői alkotótevékenység társadalmi méretű kibontakozásával azonban már az ókorban is együtt járt a szerzőség erkölcsi tudatának kialakulása. Ennek egyik megnyilvánulása volt az alkotók igénye, hogy műveikkel kapcsolatban róluk is tudjanak; a művészet és az irodalom megbecsüléséből folyt, hogy a társadalom számon is tartotta a kiváló művek szerzőit. A legkorábbi görög művész-szignatúrák az i. e. VII. század második negyedéből ránkmaradt festett vázákon találhatók. Például: „Pyrrhos, Agasileos fia készített engem ” (Korinthos); „Kalikleas készíté” (Ithaka). A görög szobrok talapzatán készíttetőjük neve mellett már az i. e. VI. században számtalan esetben ott találjuk a szobrász nevét is, így például egy delosi Niké szobor talapzatán: „Vedd a fiú, Archermos szép kezeművét, messzelövő úr, mert teneked szentelte a szobrot chiosi Mikkiades, odahagyva Melas honi földjét. ” Az i. e. V. században készült olvmpiai Zeus szobor, az ókor hét világcsodájának egyike is büszkén hirdeti: „Pheidias, Charmides fia készített, az athéni." (Szilágyi Gvögy fordításai.) Az i. e. I. században Horatius számára már magától értetődött, hogy műveivel önmagának is 11
